humanitárius segítség

2017.10.04. 07:11

Orosz katonaorvosok naponta több mint száz beteget látnak el Aleppóban

Orosz katonaorvosok új kórházat rendeztek be a szíriai rezsim által tavaly decemberben elfoglalt Aleppóban.

Az orosz védelmi minisztérium orvosi alakulata azért érkezett Szíriába, hogy segítséget nyújtson a fegyveres konfliktus miatt szenvedő helyieknek – közölte kedden újságírókkal Dmitrij Aszesszorov, az orvosi kontingens vezetője.

A szakorvosokhoz naponta több mint száz beteg jön kivizsgálásra, főleg lőtt sebekkel és srapnel által okozott sérülésekkel.

Aszesszorov elmondta azt is, hogy mobil röntgenkészüléket és hét tonna gyógyszert is vittek magukkal. Erre azért volt szükség – magyarázta – mert a nemzetközi szankciók miatt Szíriában nincs megfelelő minőségű gyógyszer. A szakorvosok között vannak szemorvosok, de akad fül-orr-gégész, neurológus, idegsebész, belgyógyász és aneszteziológus is – fűzte hozzá.

Aszesszorov szerint szíriai kollégáik kérésére az idegsebészt és az altatóorvost átvezényelték az aleppói egyetemi kórházba.

„Katasztrofális a hiány sebészekből. Számos szakorvos elhagyta az országot vagy az ágyúzások következtében vesztette életét. Kénytelenek vagyunk éjjel-nappal dolgozni”

- mondta Konsztantyin Dikih idegsebész.

Aleppó szinte minden kórháza bezárt a harcok következtében. Miután azonban 2016 decemberében a kormányerők kiűzték a felkelőket, lassan kezdtek visszatérni a civilek is, akik közül sokan évek óta nem láttak orvost – mondta Magran Abbász, az egyetemi kórház egyik orvosa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában