2020

2019.01.12. 20:00

Obama egyik volt minisztere indul az amerikai elnökválasztáson

Bejelentette indulását a 2020-as amerikai elnökválasztáson Barack Obama egykori demokrata párti elnök volt lakásügyi és városfejlesztési minisztere, Julián Castro, a texasi San Antonio korábbi polgármestere.

A 44 éves Castro, akinek egyik nagymamája mexikói bevándorló volt, az első latin-amerikai származású politikus, aki bejelentette: indulni kíván, hogy megszerezze a Demokrata Párt jelöltségét a 2020-as elnökválasztásra.

„Amikor a nagyanyám majdnem száz éve megérkezett ide, aligha gondolhatta, hogy pusztán két nemzedékkel később egyik unokája az Egyesült Államok Kongresszusának tagja lesz, a másik pedig itt áll majd Önök előtt és kimondja ezeket a szavakat: jelöltetem magam, hogy az Egyesült Államok elnöke lehessek” – mondta a politikus, aki a Reuters hírügynökség szerint liberális kívülállóként fogja meghatározni magát a kampány során. Castro azt választotta választási szlogenjéül, hogy „Egy nemzet. Egy sors.”.

Bejelenti indulását az amerikai elnöki posztért Julián Castro 2019. január 12-én
Fotó: SUZANNE CORDEIRO / AFP

A Demokrata Párton belül egyelőre több mint tucatnyian fontolgatják, hogy megpróbálják legyőzni Donald Trump hivatalban lévő, aki minden bizonnyal jövőre is a Republikánus Párt jelöltje lesz.

Abban az esetben, ha Castrót jövőre elnökké választják, ő lenne az első latin-amerikai származású amerikai elnök, s szintén ő lenne az első, akinek ikertestvére van, aki a szakasztott mása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában