Járvány

2021.03.05. 11:23

Niedermüller a kijárási tilalom idején is sarcolja a vendéglátóhelyeket Erzsébetvárosban

A ki nem nyitott teraszok és meg nem érkezett turisták után is fizettet a DK politikusa által vezetett önkormányzat.

A bulinegyed több vendéglátósa olyan önkormányzati határozatot kapott kézhez az elmúlt napokban, amely igencsak megnehezítette a helyzetüket – írja a 24.hu alapján a Mandiner. Az erzsébetvárosi önkormányzat ugyanis a kijárási tilalom idejére is kiszámlázta a terasszal rendelkező helyeknek a közterület-használati díj egy részét.

A portál számításai szerint a határozatokban 100 forint/nap/négyzetméter szerepel, ami a szokásos díj körülbelül 30 százaléka. Ez nem tűnhet soknak elsőre, írják, de ha a november 11-étől március 31-éig elszámolt 141 napot nézzük, akkor már egy kisebb, 20 négyzetméteres terasz esetén is 282 ezer forintról van szó, ami viszonylag nagy költség egy ki nem nyitható teraszért, amikor béreket sem nagyon tudnak fizetni a helyek.

„A bulinegyedben az ott korábban meglévő vendéglátóipari egységeknek több mint a 40 százaléka biztosan tönkrement, nem tudja már újrakezdeni” – ismerte el a kerület DK-s polgármestere, Niedermüller Péter még február elején.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában