Hányan is vagyunk?

2018.11.20. 21:24

Népszámlálás lesz 2021-ben

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2021 nyarán tarthatja a következő országos népszámlálást. A kormány erről szóló törvényjavaslata alapján a népszámláláson történő részvétel kötelező, azt internetes önkitöltéssel vagy interjús módszerrel kell végrehajtani, továbbá ki kell terjednie a lakások összeírására is.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a parlament elé terjesztett indítványában emlékeztet: Magyarországon 1870 óta van rendszeresen, általában tízévente népszámlálás, a soron következő már a tizenhatodik lesz.

A tárcavezető indoklásában kiemelte, a népszámlálás részletes adatokat nyújt a népesség nagyságáról, demográfiai viszonyairól, nemzetiségi, vallási összetételéről, egészségi állapotáról, iskolázottságáról, foglalkoztatottságáról, háztartási, családi viszonyairól és életkörülményeiről. A népszámlálás nemcsak minden egyes Magyarországon életvitelszerűen élő emberre terjed ki, hanem az ország lakásállományának teljes körű összeírására is, így a lakások jellemzőiről is részletes tájékoztatást ad.

A törvényjavaslat szerint az adatfelvételt 2021. május 1. és június 20. között kell végrehajtani. Az összeírásból kimaradók és lakásuk pótösszeírását 2021. június 28-áig kell befejezni, az adatfeldolgozási folyamat pedig 2022. június 28-áig tart. A feldolgozás lezárásakor létrejött adatállományt teljesen anonimizálják, vagyis megszüntetik az adatok kapcsolatát az adatszolgáltatókkal. Az előterjesztésben ezzel összefüggésben megjegyzik, az uniós tagállamok közül 2011-ben csak Magyarországon volt személyazonosításra nem alkalmas módon népszámlálás.

A népszámlálásban érintetteknek kötelező a részvétel, és kötelesek valós adatokat megadni a vallásra, a nemzetiségre, az anyanyelvre és a családi, baráti közösségben beszélt nyelvre, az egészségi állapotra, valamint a fogyatékosságra vonatkozó adatok kivételével.

A népszámlálás eredményei egyebek mellett alapul szolgálnak a társadalmi, gazdasági és politikai döntések előkészítéséhez, különösen nélkülözhetetlen információs bázist jelentenek a gazdaságpolitikának, továbbá a területfejlesztéssel, a népesedéssel és a családdal, a nemzetiségekkel, a szociális helyzettel, a foglalkoztatottsággal, a lakáskörülményekkel kapcsolatos szakpolitikáknak – olvasható az indítványban.

Borítókép: Shutterstock

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában