A haza minden előtt

2018.05.08. 12:09

Nemzeti tragédiára emlékeznek, magyarságszolgálatot díjaznak

A Bethlen Gábor Alapítvány június 4-én, a „Trianon 98 – Teleki Pál” emlékesten átadja a Teleki Pál Érdemérmeket is.

„Mi minden erőt, ami a haza javára akar és tud lenni, nem eltiporni, hanem együvé fogni kívánunk” – mondja a fejedelem Móricz Zsigmond Tündérkert című, az Erdély-trilógiához tartozó regényében. A meghívó szerint a Bethlen Gábor Alapítvány évek óta e mottó szellemében rendezi meg a Trianon-emlékestet a Nemzeti Összetartozás Napján, a Magyar Írószövetséggel közösen. Az eseményen egyidejűleg a nagy formátumú történelmi személyiség és államférfi, Teleki Pál előtt is leróják tiszteletüket a résztvevők, és a kiváló hazai szakemberek áldozatos munkáját, magyarságszolgálatát a róla elnevezett Érdeméremmel díjazzák.

Idén is a békediktátum aláírásának 98. évfordulóján, június 4-én kerül sor az eseményre Budapesten, a Magyar Írószövetség dísztermében. A köszöntőt Szentmártoni János költő, az Írószövetség elnöke, az emlékbeszédet pedig Házi Balázs történész-levéltáros mondja. Ezután a Teleki Pál Érdemérem ünnepélyes átadója következik: a Bethlen Gábor Alapítvány által odaítélt díjakat Lezsák Sándor író, az Országgyűlés alelnöke adja át.

Elismerésben részesül és a Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész által készített érmet kapja a Magyar Patrióták Közössége, Bata János költő, műfordító, Dr. Hoffmann Rózsa tanár, oktatáskutató, Dr. Horváth László orvos, Zabolai Csekme Éva volt ENSZ-tisztviselő, magyar érdekvédő és segélyezés-szervező, valamint Jerzy Snopek hungarológus, egyetemi tanár, Lengyelország nagykövete.

Az est műsorvezetője ifj. Arató György történész lesz, a programban közreműködik a Nemzeti Fórum Népdalköre.

Borítókép: Lezsák Sándor beszédet mond a Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepségén 2016-ban. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában