kell a kerítés

2017.12.10. 13:33

Nemzeti konzultáció: egyértelmű a válaszadók véleménye

Az eredmények ismerete alapján csaknem minden válaszoló nemet mondott arra, hogy a „Soros-terv” részeként évente egymillió bevándorlót telepítsenek Európába.

A nemzeti konzultáció részleges feldolgozási adatai alapján a résztvevők elsöprő többsége nemet mondott a Soros-tervre – mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnap Budapesten.

Tuzson Bence a sajtótájékoztatón emlékeztetett, a „Soros-tervről” szóló nemzeti konzultáció volt a legsikeresebb Magyarország történetében, azon ugyanis több mint 2,3 millió választó vett részt, december 7-ig pedig másfélmilliót meghaladó ívet dolgoztak fel, amelynek több mint 99 százaléka volt érvényes.

Az eredmények ismerete alapján csaknem minden válaszoló nemet mondott arra, hogy a „Soros-terv” részeként évente egymillió bevándorlót telepítsenek Európába, továbbá Magyarországon lebontsák a határvédelmi kerítést, a kontinensre érkezőket, illetve a már itt tartózkodókat pedig valamilyen állandó betelepítési kvóta alapján szétosszák a tagállamok között – fejtette ki a kormány képviselője, aláhúzva: „a magyarok tehát nem akarnak bevándorlást, és nem akarnak bevándorlóországgá válni”.

 

Címkék#válasz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában