végső nyugalom

2019.07.08. 08:35

Nem szórják a Dunába a Hableány kapitányának hamvait

Nagyszabású gyászceremóniát szervez a Panorama Deck hajótársaság a május 29-iki, tragikus dunai hajóbaleset magyar áldozatainak.

A jelek szerint nem akarják a hozzátartozók, hogy az a hely legyen a Hableány kapitányának végső nyughelye, ahol a halálát lelte. Bár a most pénteki hajós temetési szertartáson részt vesz L. László családja, szerettük hamvait nem szórják a Dunába. Utána a nyilvánosság kizárásával, szűk családi körben temetik el – írja a Bors.

Kürtök szólalnak meg péntek délben

Nagyszabású gyászceremóniát szervez a Panorama Deck hajótársaság a május 29-iki, tragikus dunai hajóbaleset magyar áldozatainak. Akik részvétüket szeretnék nyilvánítani pénteken Budapesten L. László kapitány és P. János matróz bú­csúz­tatásán, a Margit hídon szórhatnak virágszirmokat (és környezetvédelmi szempontok miatt csakis azt) a Dunába. Eddig egyébként ti­zenkét hajó jelezte, hogy részt kíván venni a ceremónián.

Körülbelül délben tizenkét hajónak zendülnek fel a kürtjei, amit a folyó fővárosi szakaszán mindenhol hallani lehet majd

– mondta a Borsnak Tóth Mihály, a Panorama Deck szóvivője. A kapitány hozzátartozói kü­lön kérték, hogy a szívszorító szertartáson óvják őket a sajtónyilvánosságtól. A hajótársaságnak ezt figyelembe kell vennie.

Nekünk egyértelműen az a legfontosabb, amit a család szeretne, azon dolgozunk, hogy mindenki úgy vehessen részt az eseményen, ahogy kíván

– tette hozzá Tóth.

A Bors információi szerint László hamvait nem szórják a Dunába, mint Jánosét. A búcsúztatás után a család magához veszi azokat, és majd szűk körben helyezi örök nyugalomra. Vagyis a kapitányt nem adják vissza a folyónak, amelyben életét vesztette.

Radíros tollal vezették a hajónaplót

A Bors emellett azt is megtudta: úgy fest, hogy a koreai turistákkal teli Hableányt a Dunába borító Viking Sigyn szállodahajó legénysége kiradírozható tollal vezette a kötelező hajónaplót.

Ez teljes mértékben érthetetlen. Ilyen esetben felmerül a kérdés, vajon hányszor használták a radír részét a tollnak? Egyáltalán hogyan lehetséges ez?

– tette fel a kérdést dr. Gulyás Krisztián ügy­véd, aki a Hableány kapitányának hozzátartozóit képviseli.

A Viking Sigyn fekete dobozából egyébként a kezdeti nehézségek ellenére minden adatot sikerült kinyerni. A BRFK ezekből teljes képet kaphatott, jelenleg ezen dolgoznak a szakértők. Dr. Balogh Szabolcs, az elhunyt magyar matróz családjának egyik ügyvédje szerint az biztos: a Viking Sigyn radarképén a baleset előtt felvillant a Hableány hívóképe és pontos pozíciója, amit a kapitánynak észre kellett volna vennie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában