tragédia

2019.07.16. 13:00

Nem haragszik a rendőrökre az apa, akinek lelőtték a fiát

Három lövéssel terítették le a rendőrök a bozótvágó késsel támadó Tamást Abdán. A fiatalember nem engedte kezeltetni skizofréniá­ját.

Hangos lövések és kétségbeesett sikoltozások verték fel a kora esti nyugalmat a Győr-Moson-Sopron megyei Abdán, miután egy férfi machetével támadt a kiérkező rendőrökre. Egyikükre lesújtott hatalmas bozótvágójával, erre a másik rendőr három lövéssel leterítette az őrjöngő Tamást. Kiderült: a férfit már több, mint két évtizede diagnosztizálták skizofréniával, szinte borítékolható volt a tragédia – írja a Bors.

„Az életünket védték”

A szomszédok mindig is tudták, hogy Tamással valami nincs rendben, a fiú ugyanis lehajtott fejjel, köszönés nélkül járt-kelt, és többen tartottak is tôle a környéken.

Az édesanyja kedves nő, próbált beilleszkedni, de a fiú furcsa volt, senkihez nem szólt, ritkán láttuk

– mondta a lapnak a szomszéd, Cseh Zakariás. Vasárnap is a hangos kiáltozásra lettek figyelmesek.

Láttuk a kiérkező mentőket és a rendőröket, aztán kisvártatva három lövés dördült. Az egyik rendőr a vérző fejét fogva rohant ki az udvarról

– mesélte a férfi. Hozzátette, hogy bár nagyon sajnálják a történteket, de helyesnek tartják a rendőri eljárást.

Ha nem cselekszenek, lehet, hogy most még több sérült, ne adj isten, halott lenne. Az életünket védték

– mondta.

Lefüggönyözött szoba

Tamás és édesanyja egy éve költöztek a környékre, azért, hogy az akkor már húsz éve skizofréniával diagnosztizált férfinak nyugodt környezetet teremtsenek. Tamás ugyanis nem engedte magát kezeltetni, annak ellenére sem, hogy a szülei mindent megtettek azért, hogy orvosi segítséget kapjon.

Próbáltuk rávenni, hogy kezeltesse magát, de nem akarta. Több orvosnál is jártunk, kérleltük, hogy fogadja el a segítséget. Amikor bevette a gyógyszereit, akkor minden rendben volt vele

– mesélte Tamás édesapja.

A férfi többször is dührohamban tört ki, a faluban arról beszélnek, megesett, hogy emberekre támadt. A tragédia előtti időben még inkább elharapózott a betegsége, ekkor már két hete ki sem jött a lefüggönyözött padlásszobából.

Machetével tért vissza

A férfi ezúttal is dührohamot kapott, a mentősöket édesanyja hívta, akik egyből a zsarukat tárcsázták. Amikor a rendőrök megérkeztek, Tamás felszaladt a szobájába, és a machetével tért vissza. A két rendőr hátrálni kezdett, egyikük megbotlott, Tamás ekkor sújtott le rá a pengével. A rendőr társa ezt látva tüzelni kezdett, Tamás azonnal meghalt.

Szerettem a fiam, de nem tudok rájuk haragudni, én is így cselekedtem volna

– mondta megtört hangon az apa.

A Bors úgy tudja, hogy a rendőr fején négycentis vágás keletkezett.

Jogos védelmi helyzet?

Az ügytől független jogász, dr. Lőrik József a lapnak elmondta: amennyiben valaki rendőrre támad az élet kioltására alkalmas eszközzel, a rendőr feltehetően jogos védelmi helyzetbe kerül.

Azonban a jogos védelmi helyzet megítélését mindig az adott esetben kell vizsgálni. A jogos védelmi cselekmény szükségességének megállapításához meg kell vizsgálni, hogy milyen sérelemmel fenyegetett a támadás és milyen sérelmet idézett elő az elhárítás. Amennyiben a fegyverhasználat jogszerűen történt, úgy a rendőr jogos védelmi helyzetben cselekedett, így nem büntethető

– tette hozzá az ügyvéd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában