10°
Fotó: Ronald Wittek / MTI/EPA

Négyre emelkedett az áldozatok száma

A támadásban ketten vesztették a helyszínen életüket, egy súlyos sérült csütörtökön halt bele a sérüléseibe, és egy ötödik sérült is az agyhalál állapotban van. Hárman viszont elhagyhatták a kórházat.

További két embert vett őrizetbe péntekre virradó éjjel a francia rendőrség a négy áldozatot követelő strasbourgi merénylettel kapcsolatban, amelyet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalt magára.

Ezzel hétre emelkedett azok száma, akiket kihallgatnak a merénylettel kapcsolatban – közölte Rémy Heitz párizsi főügyész. A vádhatóság péntek délután jelentette be, hogy négyre emelkedett az áldozatok száma, a 13 sérült közül egy agyhalál állapotában lévő olasz újságíró elhunyt.

A támadást elkövető és csütörtök este lelőtt Chérif Chekatt szülei és két bátyja két napja kerül őrizetbe, a környezetéből egy férfit csütörtök délelőtt, további kettőt pedig péntekre virradó éjjel állítottak elő.

A BFM hírtelevízió értesülése szerint az elkövető harmadik bátyját Algériában állították elő péntek reggel. Ő is és a támadó is szerepelt a potenciálisan biztonsági veszélyt jelentő személyekről vezetett titkosszolgálati nyilvántartásban.

„Mostantól a nyomozás azért folytatódik, hogy azonosítsuk az esetleges segítőket és a tettestársakként gyanúsíthatókat, akik segédkezhettek az előkészítésben”

– mondta az ügyész, aki megerősítette: a 29 éves, radikális iszlamistaként nyilvántartott férfit Strasbourg Neudorf negyedében a Lazeret utca 74. szám alatti ház előtt helyi járőröző rendőrök lőtték le.

Az utcában egyedül gyalogló Chekatt észrevette a rendőrautót és úgy csinált, mintha be akarna menni az épületbe. A rendőrök megkérték, hogy azonosítsa magát, de ő rájuk emelte ugyanazt a 19. századi pisztolyt, amelyet a merénylethez is használt. A támadó rálőtt a rendőrautóra és a bal hátsó ajtót találta el, a rendőrök ekkor visszalőttek és megölték.

A kedd esti merénylet óta a rendvédelmi szervek több mint 700 tagja kutatott az elkövető után, és több rendőrségi műveletet tartottak Neudorfban. Csütörtök délután fegyveres és maszkos rendőrök három helyszínen tartottak Neudorfban razziát, egyebek mellett ott, ahol a férfit utoljára látták.

Az Iszlám Állam dzsihadista csoport később közölte, hogy Chekatt a szervezet „katonája” volt, a bejelentést Christophe Castaner belügyminiszter azonban „teljesen opportunistának” minősítette.
Chekatt ellen számos alkalommal indult eljárás köztörvényes bűncselekmények miatt, a hatóságok szerint a börtönben radikalizálódott, de a lakásában tartott házkutatás során semmilyen arra utaló nyomot nem találtak, hogy dzsihadista szervezetekkel kapcsolatban állt.

A francia rendőrség szerda este tette közzé az akkor még szökésben lévő férfi fotóját. A felhívásra csaknem nyolcszáz lakossági bejelentés érkezett, amelyek közül a párizsi főügyész tájékoztatása szerint kettőnek köszönhetően sikerült azonosítani a helyet, ahol Chekatt bujkált.

A férfi ártalmatlanítása után a rendőröket a lezárt körzet szélén gyülekező helyiek megtapsolták. Emmanuel Macron államfő a Twitteren mondott köszönetet „a mozgósított rendőröknek, csendőröknek, katonáknak” és jelezte, hogy Franciaország teljesen elkötelezett a terrorizmus elleni küzdelemben.

Borítókép: Mécsest gyújtanak a megemlékeők a strasbourgi lövöldözés áldozatainak rögtönzött belvárosi emlékhelyén 2018. december 12-én

Hozzászólások

agrárinnováció
Méhészeket segítő terv nyerte a 24 órás ötletversenyt
nem kímélték az ellenfelet / 2 órája
A dunaújvárosi csarnokban is kiütöttük Horvátországot
Egy kemény hetes edzőtábor után került sor a Horvátország–Magyarország serdülő ökölvívó-válogatott csapattalálkozóra, Dunaújvárosban a küzdősportcentrumban, szombaton délután.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik OZSVALD FERENCNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk VICSOTKA MIHÁLY halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HANKÓSZKI ANDRÁS 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 26-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Ne jöjj el sírva síromig, Nem fekszem itt, nem alszom itt. Ezer fúvó szélben lakom, Gyémánt vagyok fénylő havon, Érő kalászon nyári napfény, Szelíd esőcske őszi estén. (Mary Elizabet Frye) Édesanyám SZŰTS FERENCNÉ (1939-2019) elhunytáról szomorúan értesítem mindazokat, akik ismerték, szerették és tisztelték. 2019. március 26-án, kedden 13 órakor kísérjük őt utolsó útjára a dunaújvárosi temetőben. Barátai, ismerősei, hajdani OTP-s kollégái 12.30 órától vehetnek búcsút tőle. Gyászolják: Lánya, veje és unokái Velünk voltál, velünk maradsz
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CZEILINGER MIHÁLY életének 85. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. ápirlis 1-jén 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PUPP GYULA 69 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. március 28-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEHÉRVÁRI ANTALNÉ 85 éves korában elhunyt. Hamvsztás utáni temetése 2019. március 29-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÓCZÁNNÉ TÓTH ERZSÉBET IBOLYA (Erzsike) életének 66. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. március 29-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TONKA MIHÁLY kisapostagi lakos 80 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. március 30-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagytam emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OZSVALD FERENCNÉ szül.: Vári Márta 63 éves korában elhunyt. Temetése 2019. március 23-án, szombaton 13 órakor lesz a mezőfalvi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LÁSZLÓNÉ sz.: Bárányos Tünde 60 éves korában rövid betegség következtében elhunyt. Búcsúztatása 2019. március 22-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLONICS FERENC (Gobelines ember) életének 86. évében elhunyt. Temetése 2019. március 26-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, hogy DEÁK FERENCNÉT utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk KÖVESDI ISTVÁN és ifj. KÖVESDI ISTVÁN búcsúztatásán részt vettek, sírjukra virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. CZAGÁNY GYÖRGYNÉ (CSÖRE) 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. március 19-én, kedden 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Nem múlnak el, Kik szívünkben élnek, Hiába szállnak Árnyak, álmok, évek." Fájó szívvel emlékezünk SZTANÓ JÓZSEFNÉ szül.: Czeilinger Anna halálának 20. évfordulóján és SZTANÓ JÓZSEF halálának 19. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ FERENC életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. március 21-én 11.30-kor lesz a római katolikus altemplomban. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, nagyapa KOVÁCS IMRE LÁSZLÓ életének 75. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2019. március 22-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemető ravatalozójában. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. KECSKÉS GYULÁNÉ szül.: Gerendai Zsófia életének 86. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2019. március 22-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemető ravatalozójában. Kérjül a gyászolókat, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. KECSKÉS GYULÁNÉ szül.: Gerendai Zsófia életének 86. évében örökre megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2019. március 22-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemető ravatalozójában. Kérjül a gyászolókat, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Szennyezés / 2 órája
Csak nő és nő a levegő szén-dioxid szintje
Szabadon, lazán, offline / 3 órája
Hello, Ugar! Megújul az Anna and the Barbies fesztiválja
Szentéletű magyarok / 4 órája
Krakkóban megkezdődött Esterházy János boldoggá avatási pere
Kőkemény harc lesz / 4 órája
Rekordlétszám lesz az idei első Spartan akadályfutó-versenyen
hibás repülési terv / 4 órája
Rossz országban szállt le egy utasszállító
Spanyolországban edzőtáboroznak / 4 órája
Kiváló körülmények között gyűjthetik a kilométereket
Gallai Péter