sok még a kérdés

2017.10.03. 22:29

Négy embert őrizetbe vettek a marseille-i késelés miatt

Bár az Iszlám Állam vasárnap este magára vállalta a támadást, a szakértők szerint a késelőt jelenleg semmi nem kapcsolja a terrorszervezethez.

Négy embert őrizetbe vett kedden a rendőrség a dél-franciaországi marseille-i főpályaudvarán két nappal ezelőtt elkövetett kettős emberölés miatt – közölték igazságügyi források.

A gyanúsítottak közül egy férfit és egy nőt Marseille egyik belvárosi lakóházában tartóztatták le, ahol a rendőrök házkutatást is tartottak.

A La Provence című helyi lap úgy értesült, hogy a támadás helyszínén megtalálták a merényletet követően járőröző katonák által lelőtt elkövető mobiltelefonját, s az alapján próbálják a tettes kapcsolatait ellenőrizni, illetve megtudni, hogy kapcsolatban állt-e iszlamista radikális körökkel. Az első elemzések szerint a férfi iszlám vallásos énekeket hallgatott az interneten.

Ellentmondások

Jóllehet az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vasárnap este magára vállalta a támadást, és a férfi a támadás alatt többször is azt kiabálta, hogy „Allahu Akbar!”, francia szakértők szerint számos kérdést vet fel a terrorszervezet üzenete, ugyanis a késelőt „jelenleg semmi nem kapcsolja” sem az Iszlám Államhoz, sem radikális iszlamistákhoz.

„Egyes embereket jelenleg is kihallgatunk, és s ez alapján a következő napokban feltehetően többet fogunk tudni” – mondta Gérard Collomb belügyminiszter francia újságíróknak.

Hét személyazonosság, egy ember

A belügyminisztérium megerősítette kedden, hogy az elkövető, akitől 2005 óta hét alkalommal vettek ujjlenyomatot kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrök különböző dél-franciaországi városokban, minden alkalommal más személyazonosság alatt, egy 29 éves tunéziai állampolgár volt, Ahmed Hanachi az igazi neve.

„A tunéziai hatóságok jelezték, hogy tényleg Hanachiról van szó” – mondta a nemzetgyűlésben a belügyminiszter. „Az elmúlt években többször feltűnt Franciaországban, de Olaszországban is különböző személyazonosságokkal, időnként marokkóiként, máskor algériaiként, tunéziaiként (tüntette fel magát)” – tette hozzá.

Francois Molins hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a támadót egyszer sem ítélték el Franciaországban, és nem szerepelt a titkosszolgálatok nyilvántartásában radikális iszlamistaként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában