Járvány

2020.03.17. 17:21

Negatív lett a lengyel kormánytagok vírustesztje

A miniszterek a múlt heti kormányülésen találkoztak a SARS-CoV-2 vírussal fertőzött környezetvédelmi miniszterrel, Michal Wossal – közölte kedden Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter.

Az érintett miniszterek esetében az egyészségügyi felügyelet feloldotta a házi karantént – közölte Szumowski. Magyarázata szerint a kormánytagokra a koronavírus-járvány idején ugyanaz a rövidített, nem két-, hanem egyhetes karantén vonatkozik, mint többek között az egészségügyi dolgozókra vagy a rendőrségre.

Elmondta azt is, hogy egyes – Szumowski által meg nem nevezett – kormánytagok a múlt keddi kormányülést követő napokban is kapcsolatba kerültek Wossal, náluk később, a hétnapos időszak elteltével végzik el a tesztet.

A múlt heti kormányülésen nem vett részt a koronavírus-járvány kezelésének irányításában döntő szerepet betöltő Mateusz Morawiecki kormányfő és Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter, s nem volt jelen a belügyi, a nemzetvédelmi, az igazságügyi és a kulturális tárca vezetője sem. Ők eddig is egészségügyi korlátozások nélkül látták el feladataikat.

Miután Wos miniszter előző esti pozitív vírustesztje kapcsán a kormány egy része karanténba vonult, elhalasztották az eredetileg kedd reggelre az államfő által összehívott, a gazdaságélénkítő intézkedéscsomagról szóló kabinettanács ülését. Új időpontot egyelőre nem tűztek ki.

Az új típusú koronavírus okozta megbetegedés lengyelországi felbukkanása óta kedd délutánig 221 személynél mutatták ki a Covid-19 fertőzést, és öt idős ember halt bele a betegségbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában