150 éves a Magyar Tűzoltó Szövetség

2020.09.26. 12:09

Mintegy 30 ezer önkéntes tűzoltó segíti a hivatásosok munkáját

Napjainkban Magyarországon csaknem 30 ezren tevékenykednek nem hivatásos, önkéntes tűzoltóként – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton a kormány Facebook-oldalára feltöltött videóban, abból az alkalomból, hogy 150 éves a Magyar Tűzoltó Szövetség.

Nyitrai Zsolt emlékeztetett: a Magyar Tűzoltó Szövetséget Széchenyi Ödön, Széchenyi István egyik fia alapította. Kiemelte, hogy az önkéntes tűzoltók munkájukat szabadidejük terhére, ingyenesen végzik.

Az oltási és a mentési munkálatok mellett nagyon sokat tesznek a hagyományőrzésért és a nemzeti nevelésért, de ott vannak „a frontvonalban” a koronavírus elleni védekezés idején is.

Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke a videóban úgy fogalmazott, az önkéntes tűzoltók közül mintegy 10 ezren öt és félezerszer nyújtottak segítséget a vírusveszély elhárításában, illetve megelőzésében.

Elsősorban a fertőtlenítésben, a mentesítésben segítettek közintézményeknél, de élelmiszert és gyógyszert is vittek az időseknek, rászorulóknak, és részt vettek a lakosság tájékoztatásában, a veszély megelőzésében fontos tudnivalók továbbításában.

A videóban Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági felügyelő azt hangsúlyozta, hogy 2010-ben nehéz helyzetet örököltek, hiszen 280 tűzoltó egyesület volt, és csak minimális támogatást kaptak.

A kormány döntésének köszönhetően ma már 700 millió forintra pályázhatnak. 600 fölött van azon egyesületeknek a száma, amelyek „nap mint nap együtt dolgoznak a hivatásos tűzoltókkal Magyarország biztonságáért” – emelte ki Bérczi László.

A videóban szerepelt Mike Bernadett önkéntes tűzoltó is, aki arról beszélt, hogy úgy érzi, a tűzoltók – a hivatásosok és az önkéntesek is – nagy csapatként működnek, és egy nagy családra talált náluk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában