gyilkosság

2018.11.02. 19:47

Megölték a „tálibok atyját” Pakisztánban

Két ismeretlen támadó késsel rontott rá ravalpindi lakásán.

Megölték az afganisztáni radikális iszlamista tálibok „atyjaként” ismert Maulana Számiul Hakk muszlim hitszónokot pénteken északnyugat-pakisztáni otthonában.

A hitszónok fia, Hamidul Hakk szerint két ismeretlen támadó késsel rontott rá apjára ravalpindi lakásán. Hozzátette: apja a nap folyamán egy olyan tüntetéshez akart csatlakozni, amelynek résztvevői sérelmezték Ászija Bibinek, az istenkáromlásért halálra ítélt keresztény nőnek a felmentését és szabadlábra helyezését, de egy úttorlasz miatt vissza kellett fordulnia otthonába, ahol támadói várták.

Egyelőre nem világos sem a támadók kiléte, sem indítékuk.

Számiul Hakk a pakisztáni Dzsamiat Ulema-i-Iszlam (JUI-F) konzervatív vallási párt egyik szakadár, a tálibokkal szimpatizáló, szárnyának a vezetője volt. Kétszer is beválasztották a pakisztáni törvényhozás felsőházába. A hittudós alapította emellett a Madrasza-i-Hakkanija vallási iskolát is, amelyben az afgán szélsőségesek több tucat vetője, köztük a tálib mozgalom egyik alapítója, Omár molla is tanult az 1980-as években.

Az afgán tálibok atyja címet azzal „érdemelte ki”, mert jelentős befolyással és tisztelettel bírt a kabuli kormány megdöntésén fáradozó lázadók vezetőinek és tagjainak sorában.

Az iskola az Afganisztánnal határos Hajber-Pahtunhva tartományban fekvő Akora Hattak településén működik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában