Állni az ostromot

2019.09.27. 09:50

Megerősítheti 1989-es helytállásának tudata az erdélyi magyarságot

Isten egyik legdrágább ajándéka a szülőföld szeretete, a rokonokhoz való ragaszkodás. Itt vagyunk itthon. Ez a mi szülőföldünk. Itt kell egymás kezét megfognunk.

Forrás: Facebook

Fotó: Tőkés László Sajtóirodája

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Temesvári Magyar Napok csütörtök esti nyitóünnepségén beszélt erről a helyi opera nagytermében.

Tőkés László elmondta: eddigi legnagyobb rangjának és kitüntetésének tekinti, hogy egykor temesvári lelkész lehetett. Megállapította: az 1989-es népfelkelés Romániában diverzióba és puccsba torkollott, amit kommunista visszarendeződés követett.

A népek közötti kezdeti egymásra találásnak is gátat vetett az új életre keltett nacionálkommunizmus.

Úgy vélte azonban, hogy

a Temesvári Magyar Napok azt az üzenetet hordozzák, hogy a megmaradt nép „él és élni akar, állja a kedvezőtlen idők és körülmények ostromát”.

Szerinte ehhez a helytálláshoz adhat erőt a temesvári és erdélyi magyarságnak az 1989-es romániai forradalomban betöltött, élen járó szerepe.

„Helytállásunk tudata önbecsülésünkben erősíthet meg bennünket. (.) Életrevalóságunk próbája és előfeltétele az, hogy egyenesbe jöjjünk magunkkal, lelki világunk és öntudatunk a helyére kerüljön” – fogalmazott Tőkés László, akit hosszú tapssal ünnepelt a nyitógála közönsége.

A magyar kormány üzenetét hozó Szilágyi Péter miniszteri biztos köszöntésében felidézte: Temesvár egy bizonyos ideig a Magyar Királyság fővárosa is volt, hiszen Károly Róbert néhány évig ide helyezte át királyi székhelyét. A város nevét azonban szerinte is az véste be örökre a történelembe, hogy 1989-ben innen indult a kommunista diktatúrát elsöprő romániai forradalom.

A miniszteri biztos is úgy látta: a Temesvári Magyar Napok, a kulturális és gasztronómiai feltöltődés mellett azt a szimbolikus üzenetet hordozza, hogy a város magyarsága tud és akar élni.

Nicolae Robu, Temesvár polgármestere kijelentette, büszke arra, hogy városa példát nyújt sokszínűségből, harmonikus együttélésből. Úgy vélte: ez Temesvár ereje. A város gazdagságát is az adja, hogy itt nincsenek feszültségek, és mindenki otthon érezheti magát.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott polgármester köszönetet mondott a magyar államnak a temesvári magyarok kultúrájának, hagyományainak, sajátosságainak a megőrzéséhez nyújtott támogatásért.

Böjte Csaba ferences szerzetes egy a gyermekotthonában nevelkedett bánsági gyermeknek a szülőföldje iránti rajongását elmesélve kijelentette:

Isten egyik legdrágább ajándéka a szülőföld szeretete, a rokonokhoz való ragaszkodás. „Itt vagyunk itthon. Ez a mi szülőföldünk. Itt kell egymás kezét megfognunk”. A szerzetes úgy vélte, jelenleg sehol a világon nincsenek olyan jó esélyei a boldogulásnak, mint Erdélyben.

„Amerika most itt Erdélyben van. Azt mondjuk a gyermekeknek, hogy maradj itthon, ha boldog akarsz lenni” – jelentette ki.

A csütörtökön kezdődő Temesvári Magyar Napok rendezvénysorozat vasárnapig nyújt zenei, színházi, irodalmi, gasztronómiai, kiállítás- és táncélményeket a város magyarságnak, melyek a város többségi román lakosságát is próbálják megszólítani.

A 320 ezer lakosú Temesváron a lakosság öt százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi, 2011-es népszámláláson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában