Még mindig húzódik a tömegoszlatással végződött tüntetés ügye Romániában

Illetékességi vita hátráltatja Romániában a felelősök elszámoltatását a diaszpóra 2018. augusztus 10. tüntetésén történt erőszak ügyében.

Két évvel a román diaszpóra tömegoszlatással végződött kormányellenes tüntetése után is még illetékességi vita hátráltatja a felelősök elszámoltatását: hétfőn a bukaresti táblabíróság elhárította illetékességét a vádemelés nélkül lezárt bűnvádi eljárás részleges újraindításáról szóló főügyészi döntés megerősítését illetően.

A külföldön élő román vendégmunkások 2018. augusztus 10-én az akkor kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői ellen szerveztek nagyszabású megmozdulást a kormány épülete előtt. A tömegben elvegyülő rendbontók sorozatos provokációira hivatkozva a csendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a sok tízezres tömeg „lecsillapítására”, majd erővel kiszorította a tüntetőket a térről. A demonstráción 450 ember, köztük 35 csendőr szorult helyszíni orvosi ellátásra, 70 embert kellett kórházba szállítani.

Az ügyet eredetileg a katonai ügyészség kezdte vizsgálni, miután 700 tüntető az elszenvedett sérülések miatt feljelentést tett a csendőrök ellen. A katonai ügyészség tavaly májusban még a nyomozás kiterjesztéséről számolt be, mivel úgy értékelte: a csendőrség indokolatlanul folyamodott tömegoszlatáshoz a tüntetésén, és az aránytalan beavatkozáshoz szándékosan kreált ürügyet.

Másfelől a csendőrség a szervezett bűnözés elleni ügyészségnél (DIICOT) tett feljelentést az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérlet, illetve az államhatalom gyakorlásának a nemzetbiztonságot veszélyeztető akadályozása miatt, miután – egy hónappal a nagy médiavisszhangot és európai bírálatokat kiváltó erőszakos cselekmények után – Liviu Dragnea, a PSD akkori elnöke külföldről pénzelt államcsínykísérletnek minősítette a diaszpóra erőszakba torkollott kormányellenes tüntetését.

A katonai ügyészség tavaly júniusban átadta az általa összegyűjtött nyomozati anyagot a DIICOT-nak arra hivatkozva, hogy az állambiztonságot érintő bűncselekmények és a szervezett bűnözés ügyében nincs illetékessége. A dosszié itt megpihent, majd az eljáró ügyész idén július 15-én vádemelés nélkül lezárta a vizsgálatot mind az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérlet, mind pedig a csendőrségi vezetők által bűnszövetkezetben elkövetett hatalmi visszaélés gyanújának tekintetében, a tömegoszlatásban részt vevő csendőrök esetleges túlkapásainak ügyét pedig visszaküldte a katonai ügyészségnek.

A DIICOT eljáró ügyésze egyszer sem idézte be a csendőrségi vezetőket, hanem az iratcsomó áttanulmányozása után jutott arra a következtetésre, hogy a sötétség beálltával a tömegoszlatás indokolttá vált, mert a békés tüntetők nem határolódtak el a – rendfenntartók testi épségét veszélyeztető – provokátoroktól, és nem tették már lehetővé kiemelésüket a tömegből.

Az eljáró ügyész döntését, miszerint a csendőrségi vezetők ellen beszüntetik az eljárást, a közfelháborodás nyomására múlt héten Giorgiana Hosu, a DIICOT főügyésze felülbírálta, és úgy döntött, hogy a dossziénak ezt a részét is (nemcsak az alacsonyabb rangú beosztottak túlkapásait) visszaküldik a katonai ügyészséghez. A főügyész határozatát azonban a bíróságnak is meg kell még erősítenie: ebben az ügyben alakult ki újabb illetékességi vita, miután a gyanúsítottak egyike kifogást emelt a bukaresti táblabíróság kompetenciája ellen.

A táblabíróság úgy döntött: a fővárosi törvényszékre tartozik, hogy jóváhagyja a bűnvádi eljárás újraindítását a katonai ügyészségen a csendőrségi vezetők ellen.

Hozzászólások

Bevezető
Mi a különbség a sport és az e-sport között?
LoL regisztráció / 7 órája
Így jelentkezhetsz a Megyék Csatája League of Legends versenyére
Nem kevesebb, mint 700 000 forintot osztanak szét a legjobb csapatok között.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy AKUCS ATTILÁNÉ Edit néni, a Bánki Donát Szakközépiskola nyugalmazott pedagógusa 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 21-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARICZA MIHÁLY 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
,,Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te nem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fádalommal tudatjuk, hogy SZEBENYI ZOLTÁN 65 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 25-én 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi kompkikötőnél. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal rójják le. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANDRÓCZI ISTVÁNNÉ 82 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz megtartva. A gyászoló család
"Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él, és örökké ott marad." Drága Szüleink FARKAS GYÖRGY 30. és FARKAS GYÖRGYNÉ sz.: Hingyi Anna halálának 20. évfordulójára. Gyermekei, unokái és dédunokái
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa DANI JÓZSEF életének 82. évében elhunyt. Temetéséről később intézkedünk. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
Istennek van egy új Angyala a mennyben... Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy imádott Gyermekem, Testvérünk JUHÁSZ GÁBOR szeptember 9-én 35 éves korában örökre megpihent. A családja szeretetével körülvéve gyengéden hagyta itt e Földet. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. szeptember 18-án 10 órakor lesz az evangélikus templomban (Dunaújváros, Szilágyi Erzsébet u. 34.) Drága emléke szívünkben örökké él. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Istennek van egy új Angyala a mennyben... Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy imádott Gyermekem, Testvérünk JUHÁSZ GÁBOR szeptember 9-én örökre megpihent. A családja szeretetével körülvéve gyengéden hagyta itt e Földet. Felejthetetlen halottunk hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. szeptember 18-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Drága emléke szívünkben örökké él. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Szeretnénk köszönetet mondani a Szent Pantaleon Kórház belgyógyászati osztály B oldalának nővéreinek, Dr. Palaczki Aranka főorvosnőnek, Dr. Borsos Júlianna háziorvosnak és a krónikus belgyógysászat dolgozóinak KIS PÉTER MÁRIA lelkiismeretes, odaadó ápolásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DADÓ GYULÁNÉ szül. Kis Péter Mária 88. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 17-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABADI IMRE 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 18-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy LAKLIA KÁROLY 70 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 18-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik GAÁL JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Elfáradtál az élet tengerén, pihenj csendben a Duna lágy ölén." Emlékezünk BENCZE PÁL halálának 1. évfordulóján. Szeretttei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁL ZOLTÁN a Partvédelmi Vállalat volt igazgatója korábban a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Iroda vezetője 74 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 15-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászo család
„És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy FELFÖLDI JÓZSEFNÉ született Oláh Margit nyugalmazott gyógypedagógus, életének 87. esztendejében 2020. augusztus 25-én megtért Teremtőjéhez. Emlékezünk a szerető édesanyára, nagymamára, a lelkiismeretes pedagógusra, kedves barátra. Temetését családi körben rendezzük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GAÁL JÓZSEF Bocskai utcai lakos életének 88. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 9-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRADI JÁNOSNÉ sz.: Szigvarth Katalin életének 79. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 11-én 11.30-kor lesz a Krisztus Király templom urnatemetőjében (II. János Pál pápa tér 1.) Kérjük, kegyeletüket 1 szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KUTI JÓZSEF 68 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 11-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOVÁSZNÉ KRENÁCS ANNA (Ancika) tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára 2020. szeptember 4-én 14.30-kor kísérjük a Baracs-apátszállási temetőben. A gyászoló család
FIFA 21 regisztráció / 7 órája
Téged is vár a 300 000 forint összdíjazású torna
LOL / 7 órája
Mi is az a League of Legends e-sportjáték?
bemutató / 7 órája
Mi is az a FIFA?
Kontaktkutatás / 7 órája
Országosan 17 ambuláns mintavételi pont segíti az ingyenes tesztelést
röplabda / 8 órája
Remek diadallal kezdték a szezont
Gróf András
kispályás labdarúgás / 8 órája
A Karmacsi magabiztos győzelme a fordulóban
Gróf András