Járvány

2020.06.11. 22:20

Medián: a járvány alatt erősödött a Fidesz támogatottsága

Ötszázalékos növekedést ért el a legutóbbi februári kutatás adataihoz képest.

A kormánypárt stabilizálni tudta szavazótáborát, támogatói nagyon elégedettek a járványválság kezelésével – derül ki a Medián legfrissebb felmérésből – írja a Magyar Nemzet.

A HVG számára készített reprezentatív felmérés szerint a Fidesz a biztos pártválasztók körében hatvan százalékon áll, ez ötszázalékos növekedés a legutóbbi februári kutatás adataihoz képest.

Ebben a felmérés szerint szerepe lehet annak, hogy a kormány támogatóinak 91 százaléka elégedett azzal, ahogy a koronavírus-válságot kezelték: ők ötfokú skálán négyest vagy ötöst adtak a kabinet teljesítményére.

A legerősebb ellenzéki párt a Momentum 11 százalékkal, ezután következik a DK 10, és a Jobbik 7 százalékkal. Az MSZP a felmérés szerint nem kerülne be a parlamentbe, ha most lennének a választások.

A kutatás eredményéből az is látszik, hogy a Fidesz szimpatizánsai között a magukat biztos szavazónak mondók aránya 68 százalék, és bár a két legnépszerűbb ellenzéki párt, a Momentum (73 százalék) és a DK (70 százalék) támogatói is igen aktívak, az ellenzék többi pártja együtt átlagosan mindössze hatvanszázaléknyi biztos támogatóra számíthat.

Hozzátették, a teljes szavazókorú népességben a Fidesz támogatottsága pontosan ugyanakkora, mint az előző, februári Medián-felmérésben.

A Medián május 28-a és június 5-e között, ezer fő telefonos megkérdezésével készítette a felmérését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában