szövetség

2020.07.23. 12:39

Magyarország kiáll Izrael tisztességes és kiegyensúlyozott nemzetközi megítéléséért

A magyarok és izraeliek szoros szövetségben vannak a nemzetközi politikában. „Ha feltesszük azt a kérdést, hogy mely országokat támadják leginkább a nemzetközi szervezetekben, a nemzetközi médiában, akkor mi, magyarok és izraeliek elég jó eséllyel szállunk bele ebbe a versenybe” – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Jeruzsálemben, a Jediót Ahronót című újságnak adott videós interjújában

Jeruzsálem, 2020. július 20. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) találkozója Gabi Askenazi izraeli külügyminiszterrel a külügyminisztériumban, Jeruzsálemben 2020. július 20-án. MTI/KKM/Borsos Mátyás

Forrás: MTI / KKM

Fotó: Borsos Mátyás

„Vannak különböző nemzetközi erők, amelyek próbálják megbontani a közöttünk lévő szövetséget, barátságot, de a találkozóval sikerült kiábrándítanunk őket” – közölte.

Szijjártó Péter hangoztatta, hogy soha nem volt olyan jó és intenzív a két ország kapcsolata, mint most.

„A találkozókon megerősítettük, hogy számíthatunk egymásra a nemzetközi politikai viták során”

- emelte ki a külügyminiszter.

Magyarország eddig is kiállt az Izraellel szembeni tisztességes és kiegyensúlyozott megközelítés mellett. „Ezután is ki fogunk állni” – mondta.

Szijjártó Péter megígérte, hogy

Magyarország az Európai Unióban, az ENSZ-ben és más szervezetekben is síkraszáll az Izraelt támadó döntésekkel és esetleges szankciókkal szemben.

Nem történt meg a ciszjordániai annektálás, „nem akarunk véleményt mondani egy meg nem történt dologról” – hangsúlyozta a miniszter, elutasítva az izraeli terv miatt kilátásba helyezett és ezért „teljesen fölösleges és kontraproduktív” elítélő lépéseket.

„Magyarország továbbra is mindent megtesz, hogy meggátolja a koronavírus behurcolását”- mondta a külügyi tárca vezetője az izraeliekre vonatkozó beutazási korlátozásokról. Hozzátette: a kormány kényszerből, a magyar emberek és a gazdaság védelmében vezette be az utazási szabályokat.

A Soros György szerepére és zsidóságára vonatkozó kérdésre felelve Szijjártó Péter azt mondta: „Az úgynevezett NGO-k, amelyek valójában politikai szereplők, döntő többségükben Soros György hálózatától kapják a finanszírozást.

Soros György egészen másfajta jövőt szán Európának, mint mi, és egészen másfajta Magyarországot szeretne látni, mint mi.”

„Van egy vitánk, aminek semmi köze Soros György vallásához” – tette hozzá.

„Azok az antiszemita felvetések, hogy azért vitáznánk Soros Györggyel, mert ő zsidó. Minket az nem érdekel, hogy ő milyen vallású. Azok az antiszemiták, akiket ez érdekel”

- fogalmazott.

A miniszter elutasította a Fideszt antiszemitizmussal vádolók álláspontját, és hangsúlyozta, hogy pártja és a kormány garantálja az emberek szabadságát és vallásszabadságát, és a jövőben is megvédi a zsidó közösséget és annak minden tagját.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Gabi Askenazi izraeli külügyminiszterrel a külügyminisztériumban, Jeruzsálemben 2020. július 20-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában