Kifogytak az ötletekből

2020.09.25. 11:41

Macron pártja válságban van, három vezető mondott le egy hét alatt

Egymás után mondanak le a francia kormánypárt, a Köztársaság Lendületben vezetői. A mozgalom második embere, Pierre Person hétfőn jelentette be távozását, azóta pedig két másik alapító tag is kilépett. Person szerint Macron pártja „kifogyott az ötletekből”, és „nincs abban a helyzetben, hogy szembenézzen a következő ötéves ciklussal”.

French President Emmanuel Macron, wearing a protective face mask, meets staff and parents during a visit to a Mother and Child Protection Centre (PMI) in Longjumeau, in the southern suburbs of Paris, on September 23, 2020. (Photo by Ludovic MARIN / various sources / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Ludovic Marin

Egy héten belül három meghatározó politikus is bejelentette, hogy lemond a Köztársaság Lendületben (LRM) színeiben betöltött posztjáról. A párt második embere, Pierre Person hétfőn mondott le arra hivatkozva, hogy az LRM katasztrofálisan szerepelt a júniusi helyhatósági választásokon – írja a V4NA hírügynökség. A párizsi polgármester-helyettes interjút adott a Le Monde-nak, amelyben kifejtette: úgy véli, hogy az LRM „már kifogyott az új ötletekből”, és hogy a kormányzó párt jelenleg „nincs abban a helyzetben, hogy szembenézzen a következő ötéves ciklussal”. A koronavírus-fertőzések számának drasztikus növekedésére utalva Person kijelentette, hogy a párt „nem fogta fel a járványhelyzet súlyosságát”.

En 2018, j’avais fait le choix de l’unité de ma famille. Aujourd’hui, le parti a besoin d’un nouveau souffle.

C’est pour initier ce sursaut que je décide aujourd’hui de quitter mes fonctions au sein du mouvement — https://t.co/WYKyviylMG.

Person felszólította párttársait, hogy kövessék a példáját. „Mindazok, akik a holnap sikereit szeretnék építeni, hagyják el tisztségüket” – fogalmazott a francia politikus. Hozzátette, hogy a 2022-es elnökválasztási kampányban továbbra is támogatni fogja Emmanuel Macront, de már csak önkéntesként. Mint mondta, ettől azt reméli, hogy sikerül „új életet lehelni a mozgalomba”.

La République en marche se déchire > Dans le sillage de Pierre Person, les députés Aurore Bergé et Sacha Houlié ont annoncé leur départ des instances du mouvement, lors d’un bureau exécutif tendu. https://t.co/MuuKuPdzDK

Ezen a héten szintén bejelentette távozását az LRM két másik vezető politikusa: Aurore Bergé volt republikánus és Sacha Houlié szocialista politikus is távozott a kormánypártból. Bergé, a párt jobbszárnyának frakcióvezető-helyettese volt, Yvelines város polgármester-helyetteseként folytatja. Houlié a balszárny egyik politikusa volt, korábban – Person és Macron segítségével – megalapította a párt ifjúsági szervezetét.

Borítóképünkön Emmanuel Macron francia elnök

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában