Víz Világtalálkozó

2019.10.15. 06:52

Ma kezdődik a háromnapos konferencia

A rendezvény kiemelt témája a globális vízválság megelőzése, ezen belül is a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémák megoldása.

A Budapesti Víz Világtalálkozót Áder János köztársasági elnök nyitja meg. A fél tízkor kezdődő ünnepséget az esemény honlapja élőben közvetíti.

A két korábbi rendezvényhez képest többen, 118 országból több mint 2300-an jelentkeztek a budapesti világtalálkozóra.

„A több mint 30 miniszteri szintű küldöttség mellett nemzetközi szervezetek és multilaterális finanszírozási intézmények vezetői, valamint vízügyi szakértők tanácskoznak a vízügyi problémákról, és a globális vízválság megelőzéséről” – mondta Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium export növeléséért felelős helyettes államtitkára, az eseményt előkészítő tárcaközi bizottság elnöke hétfőn.

A konferencia részeként Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások címmel

vízipari szakkiállítást is tartanak, amelyben kétezer négyzetméteren 30 kiállító mutatja be a magyar vízipar innovációit, amelyek fontos szerepet játszhatnak a vízválság megelőzésében.

A szakkiállítás szerdán és csütörtökön előzetes regisztráció nélkül tekinthető meg a Millenáris B épületében.

Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére, az ENSZ szervezeteivel és a Víz Világtanáccsal együttműködve a kormány 2013 októberében rendezte meg az első Budapesti Víz Világtalálkozót. A másodikat 2016 novemberében tartották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában