Belpolitika

2021.02.18. 13:52

Lemondott a grúziai miniszterelnök

Bejelentette lemondását Giorgi Gaharia grúziai miniszterelnök csütörtökön, mert nem ért egyet Nyika Melija ellenzéki vezető őrizetbe vételének elrendelésével.

A miniszterelnök sajtótájékoztatóján aláhúzta: bár Melija sokszor nem tartotta tiszteletben a grúziai törvényeket, és részt vett a tbiliszi parlament elleni 2019-es ostromkísérletben, mégis elfogadhatatlan a jelenlegi intézkedés, mert magában rejti az erőszak tovagyűrűzése és a politikai válság lehetőségét. A kormányfő hozzátette: véleménye szerint távozása segít elkerülni a további politikai polarizációt, amely országa jövőjét és gazdasági fejlődését fenyegeti.

Gaharia lemondása a teljes grúziai kormány távozását vonja maga után. A kabinet az új miniszterelnök kinevezéséig továbbra is ellátja feladatát.

Irakli Kobahidze, a kormánypárt, a Georgiai Álom vezetője később bejelentette, hogy Irakli Garibasvili védelmi minisztert jelölik a kormányfői tisztségre. „A párt politikai tanácsa egyhangúlag támogatta Irakli Garibasvili jelöltségét” – mondta sajtótájékoztatón. A 38 éves Garibasvili 2013 és 2015 között már volt miniszterelnök, 2019 óta vezeti a védelmi tárcát.

A parlamentnek két héten belül döntenie kell a következő kormányfő személyéről.

Gaharia bejelentését követően a belügyminisztérium elrendelte a Melija elleni ítélet végrehajtásának felfüggesztését.

Melija a Miheil Szaakasvili korábbi államfő által alapított Nemzeti Egység Mozgalom ellenzéki párt vezetője. Őrizetbe vételét egy grúziai bíróság rendelte el szerdán, miután a tbiliszi parlament megvonta a 41 éves képviselő mentelmi jogát. Az ügyészség azért kezdeményezte Melija őrizetbe vételét, mert nem fizette meg teljes egészében a 40 ezer lari (3,6 millió forint) óvadékot, amelyet a parlament 2019. június 20-21-i megkísérelt ostromával kapcsolatban rendelt el egy bíróság korábban.

Melija szerda este Tbilisziben tartózkodott pártja székházában, ahol a támogatására összegyűltek szinte az összes ellenzéki politikai formáció vezetői. Hívei figyelmeztettek, hogy ellenállnak az őrizetbe vételére irányuló minden rendőrségi kísérletnek. A pártszékház körül felvonultatták a rohamrendőrséget.

Meliját azzal gyanúsítják, hogy részt vett a 2019. évi zavargások megszervezésében. A tbiliszi városi bíróság 2019 júniusában 30 ezer lari óvadék ellenében szabadlábra helyezte, és elektronikus nyomkövető bilincs viselésére kötelezte. A politikus megfizette ezt az első óvadékot. Viszont tavaly a parlamenti választások eredménye elleni tüntetésen letépte és a tömegbe hajította a nyomon követésére szolgáló eszközt, mire óvadékát 40 ezer larira emelték. Melija ennek megfizetését már megtagadta arra hivatkozva, hogy politikai üldöztetés áldozatává lett. Amennyiben bűnösnek találják az ellene zajló perben, úgy akár kilenc év börtönnel is sújthatják.

2019. június 20-21-én Szergej Gavrilov, az orosz duma egyik képviselője elnökölt a grúziai parlament épületében az Ortodoxia Interparlamentáris Gyűlése (IAO) nevű szervezet közgyűlésén, amelyen 23 tagország ortodox vallású törvényhozói voltak jelen. A felháborodott grúziai ellenzéki pártok megszakították az ülést, tüntetésre szólították fel az embereket, ami végül a törvényhozás megkísérelt ostromával ért véget. A különleges erők gumilövedéket, könnygázt és vízágyút vetettek be. A rendzavarás során 240 ember megsérült, 300-at előállítottak.

A grúziai ellenzéki képviselők többsége a tavalyi – szerintük elcsalt – választás óta bojkottálja a parlament munkáját. A választáson a Georgiai Álom nevű párt 90 mandátumot szerzett a 150 fős törvényhozásban. A hatvan megválasztott ellenzéki képviselő közül mindössze hatan vesznek részt a parlament ülésein.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában