versenyképesség

2020.08.18. 11:14

Közel 44 milliárd forint támogatást kapnak intézményi kutatási programok

A támogatás elősegíti, hogy az egyetemeknél és az állami kutatóintézeteknél tovább javuljon a kutatások feltételrendszere, szélesedjen a kutatói utánpótlás és az intézmények bővítsék külföldi kapcsolataikat.

A 2020. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében 27 tudományos intézmény – felsőoktatási intézmények és állami kutatóintézetek – 92 tématerületi kutatása kap támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból összesen 43,9 milliárd forint értékben – jelentette be Schanda Tamás kedden.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium közleménye szerint hozzátette: a megújult program célja továbbra is az, hogy egyszerűsített formában támogassa az egyetemek és az állami kutatóintézmények hatékony kutatás-fejlesztési és innovációs szakmai munkáját.

Schanda Tamás kiemelte: különösen fontos, hogy a hagyományos hazai tudásközpontok tudományos kiválóságára épülő területeken nemzetközi szinten is versenyképes, akár üzletileg is hasznosítható kutatások valósuljanak meg.

Az idei támogatás elősegíti, hogy az egyetemeknél és az állami kutatóintézeteknél tovább javuljon a kutatások feltételrendszere, szélesedjen a kutatói utánpótlás és az intézmények bővítsék külföldi kapcsolataikat – tudatta.

Az idei felhívás integrált formában folytatja a 2018-2019. évi Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Programot és a 2019. évi Tématerületi Kiválósági Programot. Így a 2020-ra meghirdetett új konstrukcióban azok az intézmények és tématerületi kutatások vehetnek részt, amelyek a tavalyi és tavalyelőtti programok valamelyikében már támogatást nyertek. Ezúttal mintegy 43,9 milliárd forintról született döntés, amelyről a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a napokban értesíti az érintett intézményeket – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában