következetesen

2017.09.26. 11:25

Kovács Zoltán: ellenállunk a Soros-tervnek

A magyar kormány mindent elkövet, hogy a Soros-tervet, valamint az ahhoz kapcsolódó intézkedéseket ne lehessen ráerőltetni olyan országokra, amelyek ezt nem szeretnék – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő hétfőn.

Brüsszel, 2017. február 27. Kovács Zoltán kormányszóvivő brüsszeli sajtóértekezlete 2017. február 27-én. Ezen a napon az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) meghallgatást tart az alapvető jogok magyarországi helyzetéről. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

Fotó: STEPHANIE LECOCQ

Kovács Zoltán, aki egy osztrák és német újságírók részvételével tartott bécsi háttérbeszélgetés után nyilatkozott az MTI-nek, arról beszélt: ahogy ezeken a rendszeres sajtóeseményeken gyakran előfordul, most is az illegális migráció témája állt a középpontban.

Hangsúlyozta: Magyarország az európai uniós tagállamok közül talán a legkövetkezetesebben képviseli álláspontját ebben a kérdésben. A kormány kezdetektől határozott és egyértelmű álláspontot képviselt: elutasította, hogy bárki lehetőségként tekintsen arra, ami Európa határain történik, és meg akarja szervezni a migrációt – mondta a kormányszóvivő.

Úgy folytatta: az ország javaslatokat is tett a probléma megoldására, 2015 szeptemberében, majd 2016 elején a miniszterelnök hatpontos tervben, valamint a Schengen 2.0-s tervben ismertette, hogyan lehetne közös európai fellépéssel elejét venni az illegális migrációnak. Kovács Zoltán megjegyezte: ezen javaslatok jelentős része azóta megvalósult, további elemek bevezetésének lehetőségéről pedig tárgyalnak.

Közölte: a háttérbeszélgetésen szó volt arról is, hogy nemzeti konzultáció indul a Soros-tervről. Úgy fogalmazott: létezik a terv, amelyet „Soros György maga hívott így”, elemeiről, részleteiről több fórumon beszélt. Szerinte látható, hogy ennek elemei hogyan köszönnek vissza azokban az intézményes vagy politikai tervekben, amelyek „Brüsszelben, valamint néhány nyugat-európai országban” megjelennek.

Kovács Zoltán kiemelte: a magyar kormány mindent elkövet az ellen, hogy a Soros-tervet, valamint az ahhoz kapcsolódó intézkedéseket – az európai intézmények jogköreit meghaladva – rá lehessen erőltetni olyan országokra, amelyek ezt nem szeretnék. Ilyen például a kvótarendszer, amely ellen nemcsak Magyarország, hanem a visegrádi országok is határozottan tiltakoztak – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy a háttérbeszélgetésen szóba kerültek a vasárnapi német és a közelgő osztrák választások. A magyar álláspont az, hogy más országok polgárainak döntéseivel „legfeljebb akkor foglalkozunk, ha ránk nézve vannak következményeik” – mondta. Hozzátette: az a legfontosabb, hogy a németek hogyan döntöttek, illetve az osztrákok hogyan döntenek majd, Magyarország ezeket tiszteletben fogja tartani.

A kormányszóvivő szerint az újságírói hozzászólásokból, kérdésekből is kiderült, „az a felismerés Ausztriában”, hogy érezhető eredményeket hozott az országban a migráció elleni határozott magyar fellépés.

Borítókép: Kovács Zoltán Brüsszelben, 2017. február 27-én.

MTI / EPA / Stephanie Lecocq

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában