Fotó: Matt Dunham / MTI/EPA/Pool

Kórházba került a brit miniszterelnök

Kórházba szállították vasárnap Boris Johnson brit miniszterelnököt, akiről tíz napja állapították meg, hogy az új típusú koronavírus okozta betegségben szenved.

A londoni kormányfői hivatal szóvivője vasárnap este közölte: csak elővigyázatossági lépésről van szó, amelyet Johnson orvosa javasolt, miután a konzervatív párti miniszterelnök esetében a betegség egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak. E tünetek közé tartozik a magas láz.

A Downing Street szóvivője hangsúlyozta, hogy Johnsont nem sürgősséggel, hanem kivizsgálásra vitték kórházba. Hozzátette: a kitartó tünetek miatt az a döntés született, hogy észszerű lenne, ha kórházi orvosok is megvizsgálnák a kormányfőt.

A szóvivő kiemelte azt is, hogy Boris Johnson változatlanul ellátja miniszterelnöki feladatait és kapcsolatban van kabinetje tagjaival.

Hozzátette: Johnson ezúttal is köszönetet mond a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) tagjainak a járvány megfékezését célzó rendkívüli munkájukért, egyben ismét arra szólítja fel az embereket, hogy a kormány útmutatásának megfelelően maradjanak otthonaikban.

Az 55 éves Johnsonról március 26-án állapították meg, hogy megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, miután a vírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán.

Az eredeti terv alapján a brit kormányfő elkülönítése péntekig tartott volna. Johnson azonban már csütörtökön bejelentette a Twitteren közzétett videóüzenetében, hogy még elkülönítésben kell maradnia, mivel nem épült fel teljesen a betegségből, továbbra is észleli a fertőzés egyes tüneteit.

Carrie Symonds, Johnson várandós élettársa szombaton, ugyancsak a Twitteren közzétett bejegyzésben tudatta, hogy ő is észleli magán a koronavírus-fertőzés fő tüneteit, és emiatt az elmúlt hetet ágyban töltötte.

Hozzátette, hogy nem volt szükség szűrővizsgálatra, és az egyheti ágynyugalom után már erősebbnek érzi magát, állapota javul.

Boris Johnson szóvivője február végén jelentette be, hogy a 32 éves Carrie Symonds – akit a kormányfő nemrégiben eljegyzett – várandós, és a pár gyermekének születése a nyár elejére várható.

Az új koronavírus okozta betegségen átesett az elmúlt napokban Matt Hancock brit egészségügyi miniszter és Károly trónörökös, II. Erzsébet királynő 71 éves fia is, de ők már felépültek, és elkülönítésük véget ért.

Borítókép: Boris Johnson brit miniszterelnök (j) sajtóértekezletet tart a koronavírus helyzetéről a londoni kormányfői rezidencián 2020. március 17-én

Hozzászólások

évforduló
40 éve indult útnak Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós
társadalmi adatok / 17 perce
Megkétszereződött a házasságkötések száma
Az első negyedévben 22 210 gyermek jött világra, 6,5 százalékkal több az elmúlt év hasonló időszakához képest.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KONDOR KÁROLY GYULA rácalmási lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 26-án, kedden 11.30-kor lesz a rácalmási temetőben református szertartás szerint. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYÖNGYÖSI JÁNOS 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 29-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGDÁN SÁNDOR 61 éves korában türelemmel viselt hosszan tartó betegsége után elhunyt. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEDESÓCZKI MIHÁLY 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. május 29-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENCZI MIHÁLYNÉ szül. Magyar Margit (a Kék Duna Áruház volt dolgozója) 75 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására családi körben kerül sor. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SÁNDOR JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
„Megállt a szív, megállt a kéz, nincs szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SKODA BÉLA életének 81. évében, 2020. május 5-én elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
"Ma öt éve, hogy meghaltál, Tőlünk búcsúzni nem tudtál. Szívünkben nagy bánatot hagytál. Nélküled szomorú, üres a ház, Hiába várunk, nem jössz már." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ILLÉS JÁNOSRA halálának 6. évfordulóján. Gizus és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy SUHA ZOLTÁNNÉ szül.: Kuti Julianna életének 81. évében csendesen elhunyt. Szűk családi körben 2020.május 14-én 11.30 kor helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
"Csak az hal meg, akit elfelednek, Örökké élni fog, kit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KASZÁS SÁNDOR 70 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2020. május 11-én, 14.30-kor lesz, a dunaújvárosi temetőben. Felesége és fiai
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MOLNÁR MIHÁLY temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre." Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOMBOS FERENC életének 76. évében 2020. április 23-án súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatójáról később intézkedünk. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR MIHÁLY a Hideghengermű volt üzemvezetője életének 90. évében elhunyt. Temetése 2020. április 30-án csütörtökön 13 órakor lesz a rácalmási katolikus temetőben. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái és dédunokái
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal,akik ismerték és szerették, hogy PÉTER ISTVÁN a Papírgyár volt dolgozója 89 éves korában elhunyt. Megtört szívvel búcsúzik felesége és családja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYIMESVÁRI JÓZSEF ZSOLT életének 57. évében elhunyt. Búcsúztatója 2020. május 8-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
"Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él, és örökké ott marad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal,akik ismerték és szerették,hogy SZABÓ PÉTER a Dunaferr Kokszoló Gyáregység volt dolgozója 79 éves korában elhunyt. Jelen helyzetre való tekintettel búcsúztatásáról a család később intézkedik. A gyászoló család
"Elmentem tőletek nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok nézzetek az égre." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk VICSOTKA MIHÁLY halálának 3. évfordulóján. Szerető családja
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk SÁRKÖZI ISTVÁN halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
„Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZI TIBOR életének 55. évében elhunyt. Temetése 2020. április 21-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSIMA SÁNDORNÉ életének 86. évében, hosszantartó betegség után, 2020. április 4-én elhunyt. Temetésére szűk családi körben kerül sor. A gyászoló család
könyvajánló / 18 perce
Három apa–fiú viszony
duol.hu
Legmagasabb szintű besorolással / 25 perce
Világelsőként szerzett nemzetközi biztonsági tanúsítványt a Huawei 5G
Muzsikás / 39 perce
Húsz népdalénekes közös dallal szól az összetartozástól és a szebb jövőről (videó)
nfl / 48 perce
Belichicket és McCarthyt tartják legtöbbre a fogadóirodák
Böszmeség / 52 perce
Gyurcsány: hazudtunk reggel, éjjel meg este – Hallgassa újra az őszödi beszédet!
Ausztrál tűzvész / 1 órája
Százak haltak meg a bozóttüzek füstje miatt