támadások

2020.09.25. 06:28

Kongresszus után is tisztogat az MSZP vezetése

Továbbra sem tűrik a kritikus hangokat a Tóth Bertalan–Kunhalmi Ágnes vezette MSZP-ben. Most éppen a párt korábbi választmányi elnökhelyettese, a felfüggesztett Pest megyei elnökség vezetője ellen indult eljárás egy nyilatkozata miatt, három tagot pedig Facebook-bejegyzések miatt függesztettek fel. Mindeközben kiderült, hogy az MSZP nem a jogszabályi előírások szerint készítette el a 2017–2018. évi pénzügyi kimutatásait.

Budapest, 2020. május 11. Kunhalmi Ágnes szocialista képviselõ és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. május 11-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Hétvégi tisztújító kongresszusa után is folytatódik a tisztogatás az MSZP-ben annak ellenére, hogy Mesterházy Attila trükkös kiszorításával végül Tóth Bertalan és Kunhalmi Ágnes lettek a párt társelnökei. Egy, az ATV-ben tett nyilatkozata miatt fegyelmi eljárás indult Kovács Barnabás korábbi választmányi elnökhelyettes, a felfüggesztett Pest megyei elnökség vezetője ellen,

három párttagot pedig azért függesztettek fel, mert a szocialisták vezetése szerint a Facebookon olyan írásokat tettek közzé, amelyek ­bántóak az MSZP-re nézve

− számolt be róla a Magyar Nemzet.

Emlékezetes: a kongresszus előtt ugyancsak egy Facebook-bejegyzés miatt függesztették fel Dobák István csepeli elnökségi tagot is, egyúttal kezdeményezték a kizárását. Dobák „Egy elmaradt vita helyett. Hogyan vesztette el az önkormányzati választást a csepeli demokratikus baloldal” című írásában bírálta a pártvezetést, és ­Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő és Szenteczky János helyi szocia­lista politikus lemondását követelte. „Ezt a nyilvánosságnak szánt véleményt több jobboldali portál is átvette” – indokolta a felfüggesztéséről szóló döntését a párt elnöksége. Sokatmondó ugyanakkor, hogy Dobák István Facebookon közzétett kritikájára Tóth Mihály, aki 16 évig, 1994–2010 között volt Csepel MSZP-s polgármestere, tömören annyit fűzött hozzá, hogy „egyetértek”.

Az immár Tóth Bertalan–Kunhalmi Ágnes vezette MSZP-ben tehát továbbra sem tűrik a kritikus hangokat, ám kérdéses, hogy erre meddig lesz még lehetőségük. A fegyelmi eljárás alá vont Kovács Barnabás ugyanis a napokban bírósághoz fordult annak érdekében, hogy mondják ki: illegitim a párt nemrég megválasztott országos vezetése, így Tóth és Kunhalmi társelnöksége is.

Kovács arra számít, hogy az ügy aktualitása miatt a bíróság gyorsított eljárásban hoz döntést.

Mindeközben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közölte, hogy az MSZP gazdálkodásának törvényessége a 2017–2018 közötti időszakban biztosított volt. „A gazdálkodására vonatkozó számviteli kereteket és a belső szabályozásokat az MSZP a jogszabályi előírások szerint kialakította, a könyvvezetési és nyilvántartási rendszerét az előírások szerint működtette” – írta az ÁSZ. A számvevőszék ugyanakkor megállapította azt is, hogy

a párt a 2017. és a 2018. évi pénzügyi kimutatásait nem a jogszabályi előírások szerint készítette el,

a pénzügyi kimutatások elkészítése során nem érvényesült a következetesség és a valódiság elve. „A 2017–2018. évi pénzügyi kimutatásait a jogszabály által előírt határidőben tette közzé a Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben és a saját honlapján. Az MSZP a működéséhez juttatott forrásokat, költségvetési támogatásokat 2017-ben szabálysze­rűen, 2018-ban viszont nem szabályszerűen számolta el, mert az elszámolásra szabályszerűen kiállított bizonylatok hiányában került sor. Az előzőekből adódóan a párt 2018-ban nem biztosította a központi költségvetési támogatások elszámolásának szabályszerűségét. A kiadások kifizetése a jogszabályok és a belső szabályzatok előírásai szerint történt” – állapította meg a vizsgálat. A feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében az ÁSZ két javaslatot is tett az MSZP elnökének, akinek ezek alapján harminc napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában