Hallgassa élőben!

Kocsis Máté: ennél álságosabb húzást nehéz elképzelni

A Gyurcsány-koalíció járványügyben nem egy, hanem mindjárt három parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi! Ennél álságosabb húzást még tőlük is nehéz elképzelni – írta közösségi oldalán a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának frakcióvezetője.

Közel egy éve folyamatosan támadják ugyanis a járvány elleni védekezést, sértegetik az egészségügyi dolgozókat, nem szavazták meg a szükséges döntéseket, és kamuvideókat készítettek, hogy félelmet és bizonytalanságot okozzanak. Most meg arcátlanul parlamenti bizottságot akarnak létrehozni – értékelte Kocsis.

A politikus az írta: a történtek fényében ahhoz szükséges lenne három feltétel teljesülése:

  1. Hozzák meg végre azt a döntést, hogy leveszik a kamuvideós Korózs Lajost az egészségüggyel foglalkozó bizottság éléről!
  2. Fejezzék be az egészségügyi dolgozók és a járványügyi hatóságok elleni támadásokat, a védekezésben részt vevők lejáratását, feljelentgetését, sértegetését! Mindezek helyett inkább támogassák a munkájukat!
  3. A vakcinabeszerzés megbukott az unióban, ezért kezdeményezzenek Gyurcsányék Brüsszelben vizsgálóbizottságot! Azért nincs a mai napig elegendő oltóanyag a tömeges oltáshoz az uniós országokban, mert a brüsszeli bürokrácia képtelen volt megszervezni a beszerzést! Január végéig Magyarország is mindössze 153 ezer ember számára kap vakcinát az EU-tól, ami nevetséges. Ennyire voltak képesek a kontinens vezetői. 💉

Ezek a problémák, amiket ki kell vizsgálni. Ha ezzel megvan a Gyurcsány-koalíció, akkor elhisszük, hogy fontos nekik a járvány kezelése. Ha viszont nem teszik meg a fenti lépéseket, akkor minden ötletük a csak politikai blöff – összegezte Kocsis.

A politikus emlékeztetett: a baloldal egyik vezető tanácsadója egy nyugati lapban azt mondta, a baloldal “stratégiája”, hogy támadni kell a járvány elleni intézkedéseket, mert ha sok fertőzött és halott lesz idén is, akkor abból politikai előnyük lehet 2022-ben. Baloldali “stratégia”, emberek halálát várva. És még ezek akarnak vizsgálóbizottságot…


Dosszié

Hozzászólások

rugalmasabb időpontok
Ezeregyszáz magyar fiatal juthat idén ingyenes InterRail-bérlethez
Időjárás / 4 perce
Szeles idő várható szombaton
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul. Késő estére -1 és +6 fok közé hűl le a levegő.
Gyász
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENKE FERENCNÉ 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 4-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MIHÁLY JÁNOSNÉ életének 77. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. március 5-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYÁRFÁS BÉLA 73 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése a baracsi temetőben, 2021. március 5-én 14 óra 30 perckor lesz. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MUCSI ROLAND 29 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2021. március 3-án 14 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott, Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEPSÉNYI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 27-én, szombaton 14.30-kor lesz a daruszentmiklósi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KELLNER GYULÁNÉ hosszan tartó betegség után 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 26-án, pénteken 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYIMESVÁRI JÓZSEFNÉ 81 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2021. március 5-én, pénteken 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Emlékezünk IGLÓDI JÓZSEFNÉ halálának 10. évfordulóján. Mindig emlékezni fogunk Rád! Férjed, lányod, vejed, fiad
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk VARGA PÉTER búcsútatásán részt vettek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KATONA ZSOLT 49 éves korában rövid ideig tartó súlyos betegség következtében elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben történik. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ANTALNÉ Pannika 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 22-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Pihenj te drága szív, mely megszűntél dobogni, szerető jóságod nem tudjuk feledni." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, édesapa, a szeretett gyermek, testvér, vő, sógor és rokon SZAKÁLL ISTVÁN 54 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 20-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy BURUNCZ JÓZSEF 93 éves korában elhunyt. Feburár 26-án, pénteken 11.30-kor búcsúzunk tőle a dunaújvárosi Krisztus Király templomban. Kérjük az emlékezőket, hogy csak egy szál virággal érkezzenek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZELENKA GYULA életének 76. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMOGYI ANTAL (Tóni bácsi) 75 éves korában elhunyt. Búcsúztatóval egybekötött temetése szűk családi körben történik a nagyvenyimi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, nagypapánk VARGA PÉTER életének 83. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. február 19-én 13 órakor lesz a Krisztus Király templom altemplomában. A gyászoló család
"Szívedben nem volt más, mint jóság és szeretet, szorgalom és munka volt egész életed. Elfeledni téged soha nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled." Fájó szívvel emlékezünk PÖRGYE JÁNOSNÉ szül. Meggyesi Erzsébet halálának 1. évfordulóján. Gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, de fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEITH ZOLTÁNNÉ sz.: Vörös Katalin 76 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. február 19-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOVÁSZ BÉLA 93 éves korában elhunyt. Temetése 2021. február 19-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ENYEDI JÓZSEF 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 19-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
katasztrofális helyzet / 14 perce
Drámaian pusztulnak az édesvízi halak
meglepő vélemény / 18 perce
Megszólalt a barát: Diana nagyon nem szeretné Meghant
meglepetés baba / 1 órája
Azt hitte, vakbélgyulladása van, majd nemsokára egy parkolóházban szülte meg gyermekét a nő
Nyílt megoldás / 1 órája
Külsős alkalmazásfejlesztőknek nyit a Huawei
tragédia / 1 órája
Felfoghatatlan: percek alatt végzett a négyévessel a véletlen felszippantott rajzszög
egyedül nem megy / 10 órája
Brüsszel segítségével próbálja támadni Jansa miniszterelnököt a szlovén kommunista baloldal