hálózat

2019.10.24. 22:56

Kínaiakat csempésző bűnbandát lepleztek le Szlovéniában

Kínaiakat Szlovénián keresztül Olaszországba csempészett, és 1,3 millió euró (mintegy 426,5 millió forint) haszonra tett szert az a bűnözői csoport, amelynek tagjai közül kettőt – egy szlovén és egy kínai állampolgárt – őrizetbe vettek a hatóságok, néggyel szemben pedig házi őrizetet rendeltek el – közölte csütörtökön a maribori rendőrség.

A Szlovéniában állandó lakcímmel rendelkező kilenc kínai és négy szlovén embercsempész az elmúlt másfél évben legalább 143 kínai állampolgárnak segített abban, hogy Szerbiából Bosznia-Hercegovinán, majd Horvátországon keresztül illegálisan Szlovéniába jussanak, egyenként 9-14 000 euró (mintegy 3-4,6 millió forint) közötti összeg ellenében.

A kínaiak az ország északkeleti részén, a Ptuj városához közeli térségben léptek Szlovéniába, majd taxival szállították őket az olasz határra vagy egyenesen Olaszországba. A vádlottak vallomása szerint a kínaiakat Kínában toborozták, majd repülővel Moszkvába, onnét Belgrádba szállították, ahonnét már illegálisan lépték át a szerb-horvát vagy szerb-boszniai határt.

A délkelet-angliai Essex megyében szerdán 39 holttestet találtak egy bolgár kamionban, s a megyei rendőrség csütörtöki közlése szerint az áldozatok kínai állampolgárok voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában