Járvány

2020.11.26. 10:52

Kétszer annyi katona segíti a védekezést most, mint tavasszal

Az egészségügyre hárul most a legnagyobb teher, az ő munkájukat is nagyban segítik a katonák.

Tavaszhoz képest mintegy kétszer annyi katona vesz részt most a koronavírus-járvány elleni védekezési feladatokban – mondta a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs osztályának munkatársa az M1 csütörtök reggeli műsorában.

Iványi Balázst annak kapcsán kérdezték, hogy a Magyar Honvédség egy kisfilmet készített a katonák vírushelyzetben végrehajtott feladatairól.

Az őrnagy elmondta: az ország lakossága számos helyen találkozhat most a katonákkal az ország legkülönbözőbb pontjain. A film célja, hogy bemutassák, hol, milyen formában, miért találkozhatnak a katonákkal, mit csinálnak ott, és mivel segítik a járvány elleni védekezést.

Iványi Balázs kiemelte: az egészségügyre hárul most a legnagyobb teher, az ő munkájukat is nagyban segítik a katonák. A tavasz óta működő kórházparancsnoki rendszerben 60 katona vesz részt. Továbbá

több mint 1100 katona az ország 93 kórházában segít azokban a feladatokban, amelyekhez nem kell egészségügyi végzettség, mint például adminisztratív feladatok, beléptetés-ellenőrzés, anyagmozgatás, logisztikai feladatok.

Ezen felül az utcákon, közterületeken is több helyszínen, nagyobb létszámban segítik a katonák a rendőröket a járvány elleni védekezés érdekében hozott szabályok betartásának ellenőrzésében. Továbbá mintegy 22 kormányzati épületnél, külképviseletnél is ott vannak a katonák.

Kérdésre válaszolva az őrnagy azt is elmondta,

a járvány kezdete óta több katona is megfertőződött a koronavírussal. Jelenleg egyikük sincs súlyos állapotban – közölte.

A Magyar Honvédség minden képességével, minden eszközével azon dolgozik, hogy a magyar embereket védje – szögezte le Iványi Balázs, aki kérdésre válaszolva azt is elmondta: van még tartalék a rendszerben, szükség esetén további katonák is bevonhatók a járvány elleni védekezésbe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában