szebb lesz, jobb lesz

2021.04.22. 07:04

Készül az SZFE új campusának a terve

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen fenntartóváltás történt, az állami gyeplőt, amit sérelmezni szoktak, megszüntették – foglalta össze az elmúlt majdnem egy évben történteket Palkovics László. A miniszter szerint az egyetem megmutatja azt a fajta színházművészetet is, amit Vidnyánszky Attila képvisel, és nem csak azt, amit Ascher Tamás.

„Nem felel meg a valóságnak, hogy én mondtam le a Karsai Györggyel történő szerdai vitát” – mondta tegnap Stumpf István, a felsőoktatás modellváltásáért felelős kormánybiztos annak kapcsán, hogy a baloldali portálok és az SZFE HÖK azt állították: a kormánybiztos mondta le a találkozót az egyetem egykori tanárával azért, mert Vidnyánszky Attila meghívásától tette függővé a megjelenését. Stumpf István hozzátette:

a legelejétől kezdve nyitottan állt a felkéréshez és szívesen vállalta a vitát, ám kedden 22 óra 24 perckor tájékoztatták a szervezők arról, hogy az esemény elmarad.

„Én azzal a javaslattal éltem, hogy az eredeti programhoz híven az SZFE vezetése is képviseltesse magát a fórumon, ha már az egyetemi autonómiáról a demokratikus vitakultúra keretein belül beszélünk. Nem kötöttem Vidnyánszky Attila meghívásához a részvételemet és a szereplést sem mondtam le, ez egyértelműen ferdítés” – tette hozzá a kormánybiztos.

Palkovics László is nyilatkozott tegnap az SZFE modellváltásával kapcsolatban. Az Atv.hu-nak azt mondta, fenntartóváltás történt, az állami gyeplőt, amit sérelmezni szoktak, megszüntették. Felhívta a figyelmet, hogy

hárommilliárd forinttal megemelték az egyetem költségvetését, és készül az új campusukra vonatkozó harmincmilliárdos terv, ezt a kormány támogatja.

„Méltatlan, nyomorúságos, lepukkant épületekből és tantermekből jó körülmények közé kerülnek jobb finanszírozással. Megmutatjuk azt a fajta színházművészetet is, amit Vidnyánszky Attila képvisel, és nem csak azt, amit Ascher Tamás. Miért baj ez?” – tette fel a kérdést a miniszter.

Ascher Tamás rendezőt a Magyar Nemzet is elérte, ám felvetésükre, miszerint a lap birtokába került dokumentumok szerint súlyos mulasztásokat és törvénysértéseket is elkövetett az SZFE előző vezetése,

„Ne etesd a trollt!” megjegyzéssel reagált.

Szerinte az ügy „fel van habozva”, és puszta kommunikációs stratégiának nevezte a nyilvánosságra hozatalát azoknak a dokumentumoknak, amelyekből kiderül többek között, hogy nem vezették a hallgatók törzslapjait, a tanárok személyi anyagairól szóló nyilvántartást, és számos esetben nem vagy csak papíralapon rögzítettek bizonyos tanórákat.

Ascher Tamás közölte: ő 2014-ig töltötte be az egyetemi rektori pozíciót, így a dokumentumokról nem kívánt nyilatkozni, azonban az egyetemről beszámoló jobboldali sajtóorgánumokról nyilatkozott.

„Ha a dokumentum igaz is lenne, a mulasztások biztos nem az én időmben történtek, de erről azt feltételezem, hogy most afféle csúsztatásról van szó. Valami sokkal nagyobb drámának van feltüntetve, ami esetleg puszta adminisztrációs hiba” – állította az egykori intézetvezető.

A dokumentumokkal kapcsolatban keresték Upor László egykori rektorhelyettest és Csernai Mihályt, az egyetem hallgatói önkormányzatának egykori elnökét is, azonban lapzártáig nem érték el őket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában