Ország-világ

2020.10.21. 17:39

Kásler Miklós: van és lesz elég kórházi ágy (videó)

A betegek elhelyezése tervszerűen történik.

Teljes határozottsággal mondom, hogy igen: van és lesz elég kórházi ágy. A betegek elhelyezésének legfontosabb rendezőelve az, hogy minél kevesebb kórházba kerüljenek fertőzöttek – mondta Kásler Miklós az Életközelben című műsor legújabb adásában, ahol az új gyorstesztek bevezetése mellett beszélt az orvosok átirányításáról, majd október 23-a kapcsán nemzeti összefogásra buzdított.

A miniszter közölte: a PCR teszt mellett a mentősök már antigén alapú gyorsteszteket is használnak, ami 15 perc alatt eredményt ad a vizsgált személy fertőzöttségéről. A mentősök esetében ez azt jelenti, hogy még a kórházba érés előtt kiderül a szállított személyről, hogy fertőzött-e, így a kórházban már rögtön az ellátás végső helyére lehet vinni – tette hozzá.

Kásler Miklós a kórházi ágyak számával kapcsolatban újfent leszögezte: van és lesz elég kórházi ágy. A betegek elhelyezése tervszerűen történik, melynek legfontosabb rendezőelve az, hogy elkerüljék a kórházakban kialakuló fertőzési gócokat.

A kórházakat három lépcsőben léptetik be a járvány elleni küzdelembe, melynek harmadik fázisa az összes kórházi ágy 20 százalékának felhasználása – mondta, s emlékeztetett: a kórházi ágyak 47 százalékán jelen pillanatban sem fekszik beteg.

Az orvosok átirányításáról elmondta: ez a szám rendkívül csekély, még az intenzív terápiás orvosok esetében sem éri el a másfél százalékot. Az átvezénylés folyamata megterhelő, de az orvosi foglalkozás azért hivatás, mert áldozatokat igényel, és az orvos áldozatokat hoz. Ez a klasszikus orvosi tradíció – mutatott rá.

Az október 23-ai évforduló közeledtével emlékeztetett: 1956-ban a nemzet rendkívül fegyelmezetten, képességeinek és gondolkodásának legnemesebb tartalmait mutatta fel. Mi most azt tehetjük, hogy távolságot tartunk, maszkot viselünk, kerüljük a tömegeket, fegyelmezetten viselkedünk. Így foghatunk össze a nemzet érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában