Költségvetés

2019.07.19. 23:18

Kásler Miklós: az Emmihez tartozó minden területre több forrás jut jövőre

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) alá tartozó területek mindegyikére több forrás jut jövőre – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Budapest, 2019. július 16. Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere az Országos Mentõszolgálat mentéstechnikai eszközeinek átadásán Budapesten, a Mentõpalotában 2019. július 16-án. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A tárca vezetője az érintett ágazatok 2020-as költségvetésének főbb számait ismertetve közölte:

összesen 592 milliárd forinttal jut több forrás az Emmi által koordinált területekre jövőre, mint az idén.

Kiemelte, hogy a jövő évi költségvetés középpontjában a családok állnak; a kormány 2010 óta megduplázta a családok támogatását, amely a GDP 4,6 százalékát teszi ki.

Babavárás, adókedvezmény, gyermekétkeztetés

Családtámogatásokra jövőre 2228 milliárd forintot biztosít a kormány, ez 224 milliárd forinttal több, mint az idei, 2010-hez képest pedig a növekedés 1300 milliárd forint.

Ezen belül a babaváró program keretében mintegy 420 milliárd forint szabadon felhasználható kamatmentes hitelhez jutnak a családok.

A családokat érintő adókedvezmény összege is tovább nő,

ez – az első házasok kedvezményével együtt – várhatóan eléri a 358 milliárd forintot – ismertette a számokat a miniszter.

Jelezte, jövőre több jut gyermekétkeztetésre is, a 2020-as büdzsében erre 82 milliárd forintot biztosított a kormány, ez 50 milliárddal több az e területre fordított 2010-es ráfordításnál.

Egészségügy

Az egészségügyet érintve Kásler Miklós elmondta, hogy jövőre ez az ágazat 1968 milliárd forintban részesül, ami 184 milliárd forinttal több az idei előirányzatnál, és 770 milliárddal több a 2010-es forrásnál.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány új egészségügyi programot indított, amely a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt az alapellátástól a szűréseken át a fertőzések elkerüléséig. Az erre fordított összegek is nőnek – jelezte a miniszter. Hozzátette:

a kormány továbbviszi a tavaly kidolgozott öt nemzeti programot, amelynek része a keringési, a daganatos, a mozgásszervi, a mentálhigiénés betegségek megelőzése, ellátása, valamint a gyermekellátás is.

Kásler Miklós kitért az Egészséges Budapest Programra (EBP) is, amelynek forrásai elkülönülnek az egészségügyi ágazat költségeitől. Elmondta, a közép-magyarországi régió egészségügyi fejlesztéseit magában foglaló program keretösszege 700 milliárd forint, és tartalmazza az országos intézetek, a társkórházak – köztük négy egyházi intézmény -, valamint 32 szakrendelő fejlesztését a központi régióban. A fejlesztések nemcsak a kor színvonalának megfelelő épületek kialakítására korlátozódnak, hanem gépek, műszerek beszerzését, korszerűsítését is lehetővé teszi – közölte.

Oktatás

Hasonlóan magas az oktatásra fordított jövő évi forrás is: erre 2090 milliárd az előirányzat, amely 60 milliárddal több az ideinél és 645 milliárddal több a 2010-es adatnál – ismertette.

Mint mondta, az ágazat támogatása kiterjed az oktatás teljes spektrumára az óvodától az egyetemig. Ide sorolta

  • a köznevelési infrastruktúra fejlesztését,
  • a jövőre bevezetendő új nemzeti alaptantervet,
  • a pedagógus-továbbképzést, valamint
  • a tankönyvek jövő tanévtől teljes körűvé váló ingyenességét is.
  • Utóbbira az oktatási büdzsén belül 14 milliárd forint jut – tette hozzá.

    Kultúra

    A kultúra területét említve Kásler Miklós elmondta, erre jövőre 584 milliárd forint forrást biztosít a költségvetés, ami 47 milliárddal több, mint az idei és 412 milliárddal haladja meg a 2010-es szintet. A tárcavezető két területet emelt ki ezen ágazaton belül:

  • a sportlétesítmények kulturális célú használatának támogatását és
  • a Lázár Ervin-programot.
  • Előbbi kapcsán azt mondta, az ilyen létesítmények nagyszabású kulturális rendezvényeknek adhatnak helyet, ezáltal is emelve e programok látogatottságát, és „a szórakozás mellett erősítik a nemzeti identitást”. A Lázár Ervin-program célja – szorosan kapcsolódva az oktatáshoz -, hogy minden általános iskolás tanévenként egyszer ingyenesen eljusson színházba, tánc- vagy cirkuszi előadásra, hangversenyre.

    Szociális szolgáltatások és sport

    A miniszter a szociális és jóléti intézményi szolgáltatások költségvetéséről beszámolva elmondta, e terület jövő évi előirányzata 738 milliárd forint, amely 53 milliárddal magasabb az ideinél és 413 milliárddal több a 2010-es forráshoz képest. Jelezte, hogy

    a szociális és gyermekjóléti területeknek nincs olyan szegmense, ahol ne emelkedtek volna a támogatási összegek,

    különös tekintettel a hátrányos helyzetre, a szegénységre és a fogyatékosság különböző formáira.

    A sportfinanszírozást említve Kásler Miklós elmondta, erre a területre jövőre 327 milliárd forintot szán a költségvetés, ez az összeg 24 milliárddal több az ideinél és 263 milliárd forinttal több a 2010-es forrásnál.

    Borítókép: Kásler Miklós miniszter az Országos Mentőszolgálat mentéstechnikai eszközeinek átadásán Budapesten, a Mentőpalotában 2019. július 16-án

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában