Minden gyerek kincs

2019.08.22. 13:58

Kásler: emberhez méltó életformát kell átadni a gyerekeknek

Azt szeretnénk, ha az ősi kultúra, értékrend, az európai és keresztény értékek szerint élnék le az életüket.

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Emberhez méltó életformát, gondolkodásmódot kell átadni gyerekeinknek, és azt szeretnénk, ha okosak lennének és jó nevelésben részesülnének – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

Kásler Miklós a Klebelsberg Központ intézményvezetőinek kinevezési ünnepségén úgy fogalmazott:

azt szeretnénk, ha a gyerekek az ősi kultúra, értékrend, az európai és keresztény értékek szerint élnék le az életüket, abban, ami a magyarság elmúlt ezer évének gondolatiságát meghatározta.

Köszöntőjében a tárcavezető kitért arra, hogy a Belső-Ázsiából érkezett magyarság a kereszténység felvételével, ősi küldetéstudatával, hagyományaival, jellegzetes gondolkodásmódjával – fészket rakva a Kárpát-medencében – Szent István óta alakítja iskolarendszerét.

Az 1400-as évek egyetemalapításaitól kezdve a magyarság – hagyományait megőrizve – „valami mást” teremtett ezen a területen, nemcsak a gondolkodásában és kultúrájában, hanem az élet minden területén – tette hozzá.

Utalva a kormány családbarát politikájára, Kásler Miklós azt mondta, a családi lét értelme a nemzet fenntartása, és az emberi élet célja a gyermek.

A kinevezett intézményvezetőkhöz szólva a miniszter azt mondta, a felelősségük nagy, hiszen a gyerekek jelentős részben olyanokká lesznek, amilyenre ők nevelik, oktatják őket, és amilyen példát mutatnak nekik.

„Azt szeretnénk, ha a gyerekeink az ismeretek mellett jól neveltek, udvariasak lennének, felismernék a család értékeit, házasságot kötnének és gyermekeket nevelnének saját maguknak és a magyar nemzetnek”

- fejtette ki a miniszter.

A miniszter hozzátette, a pedagóguspálya rendkívül nehéz és komplex, de a magyarság mindig fel tudott mutatni a pedagógiában is nagy személyiségeket, mint például Eötvöst, Apponyit, Trefortot vagy Klebelsberg Kunót. Kásler Miklós örömét fejezte ki, hogy a pályázók ezt a tradíciót kívánják folytatni, munkájukhoz pedig sok erőt kívánt.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke arról beszélt: az igazgatóság nagy feladat és komoly felelősség, hiszen a tantestületen múlik az, hogyan neveljük, oktatjuk gyerekeinket.

Mint fogalmazott, mindenki merjen nagyot álmodni, minden igazgató alakítsa ki azt az oktatási profilt, amelyben minden diák minőségi oktatáshoz juthat.

Minden gyerek kincs, és mindegyiknek ugyanaz a minőségi oktatás jár

- hangoztatta Hajnal Gabriella.

Csütörtökön több mint 350 intézményvezető vehette át kinevezését Bódis József oktatásért felelős államtitkártól, 108-an először lettek intézményvezetők.

Borítókép:

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a Klebelsberg Központ intézményvezetőinek kinevezési ünnepségén Budapesten, az ELTE Gömb aulájában 2019. augusztus 22-én.

MTI/Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában