Költségvetés

2019.06.26. 12:44

Jövőre is lejtmenetben lesz a környezet- és természetvédelem az LMP szerint

Jövőre is lejtmenetben lesz a környezet- és természetvédelem, mert a 2020-as költségvetésben ilyen célokra mintegy 100 milliárd forinttal kevesebbet szán a kormány, mint idén – mondta Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta: a kormánytöbbség az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának szerdai ülésén leszavazta azokat a módosító javaslatokat, amelyeket az ellenzék nyújtott be a jövő évi költségvetéshez a környezetvédelmi, természetvédelmi célok erősítése érdekében.

Értékelése szerint így jövőre is folytatódik a környezet- és természetvédelem számára az a lejtmenet, amire még 2010-ben állította a kormány ezt a területet. Akkor ugyanis – indokolt – megszűnt az önálló környezetvédelmi minisztérium, és azóta is folyamatosan gyengíti a kormányzat a környezetvédelmi hatósági rendszert és a nemzeti parkok szerepét. Megjegyezte: ez nem véletlen, hanem azért történik, hogy biztosíthassák a multicégek nagy beruházásaihoz szükséges zöldfelületet.

Kiemelte: a jövő évi költségvetésben olyan alapvető problémák megoldására nem lesz forrás, mint a levegő tisztaságának ügye, hiszen az Országos Levegőterhelés-csökkentési Program végrehajtására mindössze 90 millió forint áll rendelkezésre, miközben a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. például 800 millió forintos működési támogatást kap.

Hozzátette: az LMP azt sem tudja elfogadni, hogy a „kínai érdeket szolgáló” Budapest-Belgrád vasútvonalra 63 milliárd forintot szán a kormány jövőre, míg a közösségi közlekedés összehangolására csak 450 millió, a közúthálózat fenntartására pedig 96 milliárd forint áll majd rendelkezésre. Schmuck Erzsébet kifogásolta a paksi bővítésre szánt milliárdokat, viszont hiányolta a forrásokat az azbesztmentesítésből és a lakossági energiahatékonysági programokból is.

Az LMP szakpolitikusa pártja nevében arra kérte fel a miniszterelnököt, hogy német mintára hozzon létre klímakabinetet a kormányon belül. Ez a kabinet az LMP elképzelése szerint a tárcák közötti koordinációval foglalkozna, illetve elkészítené és benyújtaná az Országgyűlésnek a klímatörvény tervezetét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában