kiszolgáltatott helyzetben

2018.01.13. 12:43

A jemeni polgárháború összes résztvevőjét bírálják az ENSZ-szakértők

Egy 79 oldalas jelentés – amelynek kivonatát péntek este megtekinthették a diplomaták és az AP hírügynökség – lesújtó képet fest az arab világ legszegényebb országáról, amely egyúttal sokak szerint két térségi rivális, Irán és Szaúd-Arábia közvetett háborújának színhelye.

ENSZ-szakértők szerint Irán megsérti a világszervezet Jemennel szembeni fegyverszállítási tilalmát azzal, hogy közvetve vagy közvetlenül rakétákat és drónokat szállít a síita lázadóknak, de a szakértők jelentésükben bírálják a lázadókat és a kormányerők oldalán a háborúban részt vevő, Szaúd-Arábia vezette arab katonai koalíciót is a civilek elleni támadásaik miatt.

„A csaknem három éve tartó háború eredményeképpen Jemen mint állam megszűnt létezni”

- állapították meg a szakértők, akik szerint az ország 28 millió lakosa mélységes nyomorúságban él.

A harcokban és a légitámadásokban több mint 10 ezer civil vesztette életét, több mint hétmillióan szinte éheznek, és 19 millióan nem tudják, másnap honnan szereznek élelmet. Az egészségügyi ellátás összeomlott, a kolerajárvány egymillió embert érint. Egyik háborús fél sem hozott eddig egyetlen intézkedést sem azért, hogy enyhítse a civilek szenvedését – olvasható a jelentésben.

Az ENSZ szakértői tavaly novemberben és decemberben elutaztak Szaúd-Arábiába, hogy a fellelhető maradványokból megállapítsák, milyen gyártmányú rakétákkal támadták a királyság területét a síita húszi lázadók. Megállapították, hogy olyan rakéták és drónok maradványait találták meg, amelyek a fegyverembargó 2015-ös bevezetése után jutottak Jemenbe. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy Irán megsértette a fegyverszállítási tilalmat.

A síita Irán elismeri, hogy támogatja a húszi lázadókat, de tagadja, hogy fegyvereket szállítania nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában