Ország-világ

2020.11.25. 18:53

Javulnak a mutatók, kevesebb az új fertőzött

Európai összehasonlításban is jól védekezünk.

Az uniós országok többségénél nagyobb mértékben csökkent Magyarországon az új koronavírus-fertőzöttek száma az elmúlt héten. A legfrissebb járványügyi statisztikák szerint hazánkban az elhunytak száma is jóval kedvezőbb az uniós átlagnál, tehát továbbra is a jobban védekező államok közé tartozunk – írja a Magyar Nemzet.

Megérkeztek a legfrissebb európai járványügyi statisztikák, amelyek nemzetközi összehasonlításban is kedvező képet festenek a magyar viszonyokról. Az európai uniós tagállamok koronavírus-oldalai, illetve kormányzati intézményeinek, egészségügyi hatóságának hivatalos jelentései alapján összeállított, november 24-i állapotot tükröző összesítés alapján

az új fertőzöttek száma 17 országban csökkent az elmúlt héten, ebből Magyarországon az 5. legnagyobb mértékben.

Egymillió főre vetítve a 27 uniós tagállam átlagában 24009 fő a fertőzöttek száma. Hazánkban ennél kevesebb, 18617 fertőzött jut egymillió emberre, ezzel pedig a középmezőnyben, a lista 13. helyén állunk, megelőzve többek közt az osztrákokat, horvátokat, olaszokat, spanyolokat és cseheket is. A legszerencsésebb helyzetben jelenleg Finnország van, ahol egymillió főre alig több mint négyezer fertőzött jut, a sereghajtó Luxemburgban viszont az ötvenezret is meghaladja ez a szám.

Kedvezőek a magyar halálozási adatok is: az összes elhunyt esetében jelentősen elmaradunk az EU-s átlagtól.

Egymillió főre vetítve nálunk négyszáztíz fő hunyt el, míg az európai átlag ötszázötven fő, ezzel 11 országot utasított maga mögé hazánk. Ausztria, Lengyelország és Csehország is mögöttünk szerepel a napi elhalálozásokat tekintve. Az elhunytak aránya egyébként Cipruson a legalacsonyabb (52 fő), Belgiumban pedig a legdrámaibb (1364 fő).

Az elhunytak fertőzöttekhez képest vizsgált aránya Magyarországon 2,2 százalék, ami ugyancsak kedvezőbb az uniós átlagnál (2,29 százalék), és nyolc másik ország – például Bulgária, Belgium, Írország – adatainál is. A legrosszabb arányt Olaszországban mérték, ahol 3,53 százalékos a halálozás.

Összességében tehát Magyarország továbbra is a jobban védekező országok közé tartozik.

Az összesítés szerint Magyarországon tegnapig összesen 1 528 302 koronavírustesztet végeztek el, ami a népesség 15,64 százalékának felel meg. Az uniós átlag e tekintetben 32,18 százalék, a legtöbbet tesztelő Luxemburgban ugyanakkor már több mint kétszer annyi szűrést végeztek el, mint ahányan laknak az országban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában