bosszú

2020.08.30. 18:37

Izraeli katona megölésével fenyegetőzött a Hezbollah vezetője

Szavait a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet idézte vasárnap.

Egy izraeli katona megölésével fogja megtorolni egyik katonája halálát a Hezbollah – fenyegetőzött a libanoni síita terrorszervezet vezetője, Haszan Naszrallah sejk Bejrútban.

Szavait a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet idézte vasárnap.

„Világos egyenlet szerint működünk – Izraelnek meg kell értenie, hogy amint megöli egyik fegyveresünket, megöljük egyik katonáját” – utalt beszédében Naszrallah a július közepén, a damaszkuszi repülőtéren történt, és Izraelnek tulajdonított légicsapásban meghalt Hezbollah-harcosra.

„Néhány héttel ezelőtt számos harcost megöltek egy izraeli akcióban Szíriában, köztük szervezetünkből való Ali Kamel Muhszint.

Elkötelezettek vagyunk az elrettentés egyensúlya mellett, célunk nem a bosszú, hanem a gyilkos megbüntetése” – mondta a Hezbollah vezetője az Ásúrá nevű muzulmán ünnepen, a televízió által is közvetített beszédében.

„Izrael tudja, hogy nem valami eszközt kerestünk, amelyet elpusztíthatnánk. Katonát kerestünk, hogy megöljük. Tehát Izrael elrejtette minden katonáját. Bujkálnak, mint az egerek” – állította az Iránból irányított fundamentalista milícia vezére.

Az izraeli hadsereg egységei legutóbb kedden hajtottak végre légicsapásokat Libanon déli részén, válaszul egy betörési kísérletre.

A katonaság korábbi közleményei szerint az utóbbi hetekben, a damaszkuszi incidens óta legalább három libanoni behatolást akadályoztak meg, és lelőtték a Hezbollah egyik drónját, amely Libanonból Izrael területére repült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában