Kamutörténet

2018.03.13. 12:02

Ismert szélhámosnő készítette a Magyar Nemzet Kósa-iratait

A lap négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euróval hozta volna hírbe a minisztert.

Forrás: MTI Fotó

Hamis papírokkal vádolja Kósa Lajos minisztert Simicska Lajos Magyar Nemzete. A PestiSrácok.hu értesülései szerint a szebb napokat látott napilap által lobogtatott dokumentumot egy közismert szélhámosnő készítette.

A portál szerint információit az is alátámasztja, hogy a Magyar Nemzet által bemutatott papíron nem látható a bélyegző és az aláírás, amely egyáltalán nem véletlen: arról ugyanis direkt levágták azokat.

A Magyar Nemzet ma azzal próbálkozott, hogy bedobja a közbeszédbe azt az „értesülését”, mely szerint  négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett Kósa Lajos egy „hiteles közjegyzői okirat szerint”. A lap által bemutatott dokumentum alapján a fideszes politikus – korábban frakcióvezető, jelenleg a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter – 2013. január 28-án kötött szerződést a megbízójával, amelynek részleteit közjegyzői okiratba is foglalták. „A több mint ezerháromszáz-milliárd forintnyi összeget az FHB Kereskedelmi Bank Zrt.-nél helyezték el” – áll az okiratban, amely szerint a megbízó felruházza Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon„, és azokat a ”megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze„. A 2015. február 2-án kelt, többször módosított okiratban az áll: az értékpapír-vásárlást szakaszosan és folyamatosan kell ”eszközölni„, és annak 2015. április 30-ig meg kell kezdődnie.

A dokumentumban a felek a „megbízás tartalmát nem kívánták pontosabban meghatározni” – írja a Magyar Nemzet, csakhogy a portál információi szerint a bemutatott papír hamisítvány. A Magyar Nemzet nem véletlenül úgy tette közzé a dokumentumot, hogy azon nem látszik az aláírás és a pecsét – hívja fel a figyelmet a Pesti Srácok.

Nem ez az első, és feltehetően nem is az utolsó eset, hogy a kampányban fideszes politikusokat próbál lejáratni az ellenzéki sajtó álhírekkel, hamisított „bizonyítékokkal”.

Kósa Lajos: az egész történet hamisítvány, szélhámosság

Az ATV Híradója sajtótájékoztatón faggatta a minisztert, aki hosszasan válaszolt az újságírói kérdésekre. Kósa elmondta, hogy egy munkatársának a hölgy ismerőse jelentkezett, hogy hatalmas összeget örökölt Németországból. Neki azt tanácsolta, tegye magyar állampapírba, hozza Magyarországra, ”fektesse be, valósítson meg Magyarország számára jó beruházásokat, főleg Kelet-Magyarországon. Ha valaki azt mondja, hogy örökölt egy hihetetlen olajmezőt, akkor azt fogom neki javasolni, hogy használja a nemzet javára.„

Kósa Lajos kiemelte:

Ez egy igazi szélhámosság, kamutörténet, soha senkinek nem vettem semmilyen állampapírt, és soha senkitől semmilyen ilyen pénzt nem fogadtam el. Az egész egy szélhámosság, semmi nem igaz belőle.

Borítófotó:

Kósa Lajos megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter beszél a Modern városok program szombathelyi fejlesztéseiről szóló sajtótájékoztatón 2018. március 5-én. 

MTI Fotó: Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában