mentőakció

2019.05.02. 11:25

Iráni tartályhajót kellett kimenteni a Vörös-tengeren

A szaúdi parti őrség mentett ki egy bajba jutott iráni tartályhajót a Vörös-tenger partján fekvő Dzsidda kikötővárosa közelében – jelentette a SPA szaúdi állami hírügynökség csütörtökön.

A több mint 1 millió hordó fűtőolajat szállító, Boldogság 1 nevű hajó motorhiba miatt vált irányíthatatlanná, mintegy 70 kilométerre a szaúdi partoktól. A királyság parti őrségének egyik tagja az SPA-nak elmondta, hogy a hajó 26 fős legénységét biztonságba helyezték, és a mentés során sikerült elkerülni az olajszennyezést.

Az iráni olajügyi minisztérium híroldala, a SHANA megerősítette a hírt.

Az AP hírügynökség arról tudósít, hogy több iráni és szaúd-arábiai hatóság működött együtt a mentés során, a Reuters hírügynökség pedig a szaúd-arábiai parti őrség egyik tagjára hivatkozva arról számol be, hogy az iráni ENSZ-küldöttség ügyvivője New Yorkban kért segítséget szaúdi kollégáitól az ügyben.

Az IRNA iráni állami hírügynökség szerint a hajót, amely a Szuezi-csatorna felé tartott, a dzsiddai kikötőbe vontatják.

A TankerTrackers.com nevű, tengeri olajszállítást figyelő weboldal szerint a motorhiba kedden történt.

Áprilisban Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy Washington nem fogja meghosszabbítani az iráni olaj vásárlási engedélyét annak a nyolc országnak, amelyek eddig a novemberben hozott amerikai szankciók ellenére importálhattak kőolajat Irántól. E nyolc ország – Kína, India, Olaszország, Japán, Dél-Korea, Tajvan, Görögország és Törökország – a washingtoni bejelentés értelmében május 2-ig folytathatta vásárlásait.

A Fehér Ház nyilatkozatban ismertette a döntést és azzal magyarázta, hogy a cél Irán olajexportját nullára csökkenteni.

Nem ez az első eset, hogy iráni tartályhajó balesetet szenved: 2018 januárjában a Kelet-kínai-tengeren mintegy 16 kilométer hosszú olajfoltot hagyott maga után egy kigyulladt, majd elsüllyedt iráni hajó.

Az ügy attól különösen érdekes, hogy az iszlám ultrakonzervatív, vahhábita ágát követő, arab Szaúd-Arábia és a síita, többségében perzsa Irán a térség két legjelentősebb regionális hatalma, és évek óta heves rivalizálást folytatnak egymással a közel-keleti befolyásuk növelése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában