Illegális bevándorlás

2019.07.28. 08:03

Hondurasi munkahelyek teremtésével akar gátat szabni a migrációnak Mexikó

Idén 20 ezer munkahely teremtésével támogatná Hondurast Mexikó, hogy gátat szabjon az Egyesült Államok déli határa felé irányuló illegális bevándorlásnak, amely már komoly súrlódásokat idézett elő Washington és Mexikóváros, illetve Tegucigalpa kapcsolatában.

Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök és hondurasi hivatali partnere, Juan Orlando Hernández a mexikói Minatitlánban tartott szombati találkozóján kijelentette, hogy együtt fognak működni a jólét szintjének emelése érdekében Közép-Amerikában.

Hernández reményét fejezte ki, hogy sikerülhet nagy nemzetközi összefogást létrehozni egy közép-amerikai tömeges munkahelyteremtő program érdekében. Obrador pedig azt hangsúlyozta, hogy Mexikó pénzügyi támogatással és foglalkoztatási programokkal kész segíteni. Ezzel összefüggésben a hondurasi kávétermelőket emelte ki, akiknek vállalkozásai az idén megsínylették termékeik árának csökkenését. A mexikói elnök beszélt arról is, hogy a fiatalokat például szakmai kiképzéssel támogatnák.

Veracruz kormányzója, Cuitláhuac García Jiménez egy másik elemét is említette a Hondurasnak nyújtandó támogatásnak.

„Lehet-e jobb üzenetünk a világnak annál, hogy egy foglalkoztatási kérdést erdőtelepítéssel oldunk meg, jobbá téve így a környezetet államunkban és országunkban is”

- hangsúlyozta Jiménez. Hozzátette: a mexikói kormány már most segít 60 ezer növény szállításában.

„Ez nagyon fontos lépés, mert azt mutatja, vannak alternatívák, ésszerű, hatékony és emberséges megoldások a migrációra, amelyet nem lehet csak az erőre támaszkodva, kényszerintézkedésekkel kezelni anélkül, hogy a kiváltó okaival foglalkoznánk”

- mutatott rá Obrador.

„Az emberek nem kezdik el csak úgy szórakozásból elhagyni falvaikat, hanem kényszerűségből teszik ezt” – fűzte hozzá a mexikói elnök.

Évente százezrek menekülnek a közép-amerikai régiót fojtogató erőszak és szegénység elől, és próbálnak eljutni az Egyesült Államokba. Donald Trump már a 2016-os választás kampányában kilátásba helyezte, hogy falat húzna az amerikai-mexikói határon, amerikai elnökként pedig különböző büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba a latin-amerikai államokkal szemben, ha nem működnek együtt Washingtonnal a bevándorlási hullám feltartóztatásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában