az együttműködés új dimenziója

2018.03.30. 21:35

Hónapokon belül indulhat a V4-ek adományvonala

Néhány hónapos előkészület után elindulhat a V4 Adományvonal, amelyen keresztül Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia polgárai a visegrádi négy ország bármelyikének területén katasztrófa esetén támogathatják a rászorulókat - jelentette be pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Budapesten.

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a másik három tagállam kormánya „abszolút pozitívan” fogadta „az igazi szolidaritással kapcsolatos” magyar felvetést. Jelképesnek nevezte, hogy az egy-két eurós támogatásokra berendezett adományvonal 1335-ös száma megegyezik a magyar, a cseh és a lengyel uralkodó visegrádi találkozójának évszámával.

Hozzátette:

az igazi szolidaritást a bajba jutottakkal a helyben segítés jelenti, legyen szó egy katasztrófa áldozatairól vagy akár a közel-keleti keresztényekről.

Az Emmi államtitkára elmondta: a másik három visegrádi államban még nincsen olyan kiforrott egységes rendszere a nemzeti adományvonalnak, mint Magyarországon, ezért is vesz igénybe hónapokat, amíg a karitatív szervezetek, a távközlési szolgáltatók és a bankszektor szereplői kialakítják a rendszert.

Varju Krisztina Dóra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország 2017-2018. évi V4 elnökségének lebonyolításáért felelős miniszteri biztosa az eseményen azt emelte ki:

az adományvonal a visegrádi együttműködés új dimenzióját jelenti.

Hangsúlyozta, hogy a V4 nem csupán azon diplomáciai és politikai események kerete, amelyekből Magyarország kilenc hónapja kezdődött soros elnöksége idején csaknem háromszázat tartottak.

Azt mondta, soha nem volt ennyire fontos a négy állam együttműködése, mint kihívásokkal teli napjainkban, és közös célként, stratégiai érdekként említette meg, hogy „hosszú távon is sikeres, versenyképes és biztonságos Közép-Európát építsünk”.

Mára a visegrádi csoport az Európai Unió keretein belül működő legsikeresebb és legszorosabb regionális együttműködési keret – tette hozzá a miniszteri biztos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában