Szekusállam

2018.05.31. 19:35

Hatmillió embert hallgatott le a román hírszerzés

Hatmillióra tehető a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által 2005 és 2016 között lehallgatott emberek száma - jelentette be csütörtökön Claudiu Manda, az SRI működését felügyelő parlamenti bizottság elnöke.

Manda abból vonta le ezt a következtetést, hogy ebben az időszakban az SRI több mint 311 ezer megfigyeléséhez szerzett felhatalmazást, márpedig egy-egy lehallgatási ügy a politikus szerint átlagosan húsz személy megfigyelését, illetve telefonjának lehallgatását jelenti. A bizottsági elnök a titkosszolgálat tevékenységéről készült jelentés egyik általános következtetéseként megállapította:

az SRI visszaélt a nemzetbiztonsági, illetve az ügyészségi megfigyelések és lehallgatások törvény adta lehetőségével.

Manda beszámolt arról, hogy a nemzetbiztonsági lehallgatások száma már 2005-ben is megközelítette az 1400-at, 2013-ig pedig csaknem megháromszorozódott, meghaladva a 3700-at.

Az ügyészségi (korrupciós és egyéb bűnvádi vizsgálatokban elrendelt) lehallgatások száma a 2005-ben feljegyzett 5000-hez képest egy évtized alatt megtízszereződött: 2015-ben már 51 ezer fölé emelkedett. Az SRI által a vádhatóságok számára végzett lehallgatások száma 2016-ban esett vissza (12 ezerre), mivel abban az évben állapította meg az alkotmánybíróság, hogy az ügyészségek nem bízhatják más állami szervekre az általuk elrendelt megfigyeléseket.

A szervezett bűnözés és a korrupció leleplezésére indított bűnvádi eljárásoknál sem szűntek meg 2016-ban a titkos megfigyelések és lehallgatások, de az alkotmánybírósági döntés óta azokat nem végezheti az SRI. A hírszerzésnek továbbra is kötelessége átadni a terhelő bizonyítékokat az ügyészeknek, ha a nemzetbiztonsági megfigyelések során bűncselekményt fedez fel.

A román szociálliberális kormánytöbbség vezetői azt állítják, hogy Romániát valójában a titkosszolgálatok és ügyészségek embereiből álló, mindenkit megfigyelő, „párhuzamos államként” emlegetett sötét háttérhatalom irányítja, amely a korrupcióellenes harc ürügyén koholt vádak alapján indít eljárásokat az útjában álló közéleti szereplők ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában