szigorúan megfigyelik őket

2018.06.06. 14:17

Hamarosan ötven terrorizmusért elítélt szabadul Franciaországban

Jelenleg összesen 1200 radikalizálódott rab van a francia börtönökben, akik közül 450 kerül szabadlábra 2019 végéig.

Csaknem 450 radikalizálódott, köztük 50 iszlamista terrorizmusért elítélt szabadul 2019 végéig Franciaországban

Csaknem 450 radikalizálódott, köztük 50 iszlamista terrorizmusért elítélt szabadul 2019 végéig Franciaországban – közölte szerdán Nicole Belloubet igazságügyi miniszter, aki jelezte, hogy ezeket az embereket a hatóságok a szabadulásuk után is megfigyelik.

A Nicole Belloubet igazságügyi miniszter a BFM francia hírtelevíziónak adott interjúban elmondta: idén mintegy húsz, jövőre pedig harminc iszlamista terrorizmus miatt elítélt szabadul a francia börtönökből, ahol mintegy ötszáz olyan fogvatartott van, akit terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény miatt ítéltek el.

Az ötven terroristán kívül olyan elítéltek is szabadulnak, akiket köztörvényes bűncselekményekért ítéltek el, de a börtönben radikalizálódtak. Ők 1200-an vannak, s harmaduk 2019 végéig letölti a börtönbüntetését, így a miniszter szerint mintegy 450 radikalizálódott volt elítélt kerül szabadlábra a következő másfél évben.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a hatóságok nyilvántartják és szigorúan megfigyelik ezeket az embereket a szabadulásuk után is.

„A megfigyelésük már a fogva tartás alatt megkezdődik, ezeket az embereket értékelik, a veszélyességük szintjének megfelelő helyen különítik el őket, és amikor szabadulnak a börtönből, két kulcsszó számít: felkészülünk a szabadulásukra és nagyon konkrét módon megfigyeljük őket” – fogalmazott az igazságügyi miniszter.

A tárcavezető szerint a „fogva tartás előnye”, hogy ezekről az emberekről részletes nyilvántartást készítenek a fogházakban működő titkosszolgálati szervek, amelyek az elmúlt időben „nagyon jelentős legitimitásra tettek szert”. Az általuk feldolgozott adatokat megkapja valamennyi belügyi szerv, így a volt elítéltek minden lépését követni tudják a hatóságok. „A hírszerző szolgálatokat, amelyek központi szerepet játszanak, nagyon jelentősen megerősítjük” – mondta a miniszter. „További száz embert veszünk fel a fegyházak hírszerzési szerveihez és a radikalizálódott elítélteket még inkább elszigeteljük” – tette hozzá.

Franciaországban az elmúlt három évben 246-an vesztették életüket iszlamista terrortámadásokban, s a továbbra is fokozott terrorveszély miatt legmagasabb szintű a készültség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában