Ország-világ

2021.06.21. 07:01

Halpusztulásból politikai támadás

Egy kis méretű, velencei-tavi halpusztulást azonnal a Fidesz elleni politikai támadásra használtak fel „civilek”, a kampányakció­ba beszállt a balliberális média is. Közben kiderült, az elhullás nem tömeges méretű, másrészt természetes okai vannak és szó sincs mérgezésről.

Egy támadó hangvételű bejegyzést tettek közzé napokkal ezelőtt a Civilek a Velencei-tóért kezdeményezés Facebook-oldalán, amelyben komoly vádakat fogalmaztak meg a tavon tapasztalt halpusztulás miatt. Gárdony Fidesz–KDNP-s polgármesterének üzentek – a politikust ugyan nem nevezték meg a bejegyzésben, de a szövegből és a hozzászólásokból ki lehet következtetni, hogy Tóth Istvánra gondoltak. Utaltak rá, hogy a halpusztulás a part felújításának következménye. „Mérgezett küszök ezrei, és azok, amelyek táplálkoztak belőle! Börtönbe a felelősökkel!” – vádaskodtak tovább. Arra kérték a bejegyzés olva­sóit, hogy akinek van ismeretsége a médiá­nál, intézkedjen. „Mi lesz pár nap, hét múlva, ha így kezdődik!?” – tették hozzá. A bejegyzés hozzászólói pedig még ennél is vadabb összeesküvés-elméleteket fogalmaztak meg, ökobarbárokról és a háttérben meghúzódó hatalmas üzletről írtak – írja a Magyar Nemzet.

Hogy intézkedett-e valaki vagy a Népszava magától volt ennyire szemfüles, nem tudni, de az biztos, hogy még aznap késő éjszaka megjelent egy cikk a balliberális sajtótermék internetes oldalán. Ebben már egyenesen brutális halpusztulásról írnak, igaz, ebben az írásban nem neveztek meg felelősöket.

Mint utóbb kiderült, jobban is tették. A Magyar Országos Horgász Szövetség elnöksége másnap, június ­18-án közleményben adott teljesen természetes magyarázatot a halpusztulásra. A szakmai szervezet néhány ponton megjelenő, kismértékű halpusztulásról írt, amit sajnálatosnak nevezett, de hozzátette: nem egyedi jelenségről van szó. S egyben azt is megjegyezték, hogy több közösségi csoport, médium szenzációhajhász módon, a tények elferdítésének szándékával, a kommunikációjával veszélyezteti is a Velencei-tó helyi turisztikai szolgáltatóinak lehetőségeit. Egyúttal határozottan kijelentették, hogy az első vizsgálati eredmény szerint a halakkal egyértel­műen lokálisan kialakult relatív oxigénhiány végzett. „A természetes vagy akár a mesterséges eredetű mérgezés lehetősége, valamint emberre veszélyes kórokozó jelenléte kizárható a halpusztulás okai közül” – szögezték le.

Tájékoztatásuk szerint az történt, hogy az általában áprilisban ívó halak csak június közepén kezdtek el ívni, miközben a természetben hozzávetőlegesen két hét alatt zajlott le egy olyan biológiai folyamat, amely normál időjárás esetében legalább két hónap alatt történik meg. „A rohamosan felmelegedő vízben leívó, majd újra táplálkozni kezdő, ívástól legyengült állapotban lévő halakat valószínűsíthe­tően hirtelen érte egy olyan oxigénhiányos sokkhatás, amelyből már nem volt visszaút. A relatív oxigénhiány kialakulásában döntő szerepet játszott a hirtelen felmelegedés és napsütés hatására berobbanó algaállomány éjszakai oxigénfogyasztása és a szélcsendes időjárás is” – mutattak rá. Ígéretet tettek arra, hogy a történtek utóéletét figyelemmel kísérik.

Kitértek arra is, hogy az elpusztult halmennyiség – bár a látvány horgászszemmel különösen szívfájdító – egyáltalán nem számít jelentősnek a tó halállománya arányában. „Azonban az alacsony vízállás és az elmúlt évtizedekben gyarapodó lágyiszapréteg mennyiségének ismeretében egy tartósan aszályos, hőhullámos időszak esetén akár további kisebb, lokális halpusztulásra is számítani kell a nyár folyamán, de ennek megelőzése egy ilyen kiterjedésű vízterület esetében ismereteink szerint egyáltalán nem lehetséges” – fogalmaztak. Egyúttal felhívták a figyelmet arra, hogy a Velencei-tó vízminősége a fürdési, vízisport- és egyéb rekreációs szempontok, az emberi igénybevétel oldaláról jelenleg kiváló, így nincs szükség korlátozásra, azonnali beavatkozásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában