Brenzovics László

2018.11.18. 13:57

Ha az EU akarná, kényszeríthetné Ukrajnát

Ki fogunk tartani, és nem csak számítunk rá, de érezzük is a magyar társadalom és az összes magyar közösség támogatását.

Budapest, 2014. október 27. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke felszólal a Választások Ukrajnában: Magyar szempontok címmel tartott fórumon a fõvárosi Magyarság Házában 2014. október 27-én. MTI Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Ukrajnában eddig senkit sem ítéltek el a kárpátaljai magyarokat ért súlyos támadások miatt, pedig ismertek az elkövetők – mondta el a 888.hu-nak nyilatkozva Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a KMKSZ elnöke.

A kárpátaljai magyar politikus szerint a magyar ügyekben kettős mércét alkalmazó EU véget vethetne az ukrajnai magyarok elleni durva támadásoknak, ha rákényszerítené az európai értékek betartására Ukrajnát.

Milyen érzésekkel mennek haza a kárpátaljai magyarok a magyar diaszpóra tanácsnak és a Magyar Állandó Értekezletnek, a MÁÉRT-nak arról az üléséről, ahol a résztvevők egységesen kiálltak a kárpátaljai magyarok mellett az őket érő egyre súlyosabb támadások ügyében?

Mindenképpen jó szájízzel megyünk haza mert öröm az összetartozásnak az érzése, öröm a szolidaritásnak az az érzése amit mind a magyar kormány, a magyar közösségek és a magyar emberek a finoman szólva nem a legjobb korszakát élő kárpátaljai magyarság iránt.

A legfrissebb információk alapján lehet-e abban reménykedni, hogy megszűnik vagy legalább csökken az intenzitása a kárpátaljai magyarok elleni ukrán akcióknak?

Szerintem rövid távon nem reménykedhetünk ebben. A helyzet az úgy látszik, hogy tovább fokozódik. Ezt jelzi sajnos, most legutoljára Orosz Ildikónak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorának az ukrán titkosszolgálat általi zaklatása is. Őt az október 23-ai budapesti Terror Háza előtt elmondott ünnepi beszéde miatt kihallgatta a titkosszolgálat és foglalkozik vele.

Ukrajnában a politika ad bármilyen esélyt az ott élő magyar közösség érdekeinek a megvédéséhez?

Nem sokat. Egy teljesen alaptalan és durva kampány zajlik már évek óta ellenünk, miközben a jogállamiságnak is alapvető hiányosságai vannak Ukrajnában. Bennünket, a KMKSZ-t egyszer felgyújtották, egyszer felrobbantották és olyan tüntetéseket szerveztek ellenünk, ahol a résztvevők azt kiabálták, hogy ki a magyarokkal. Ezekben az ügyekben senkit sem ítéltek el eddig az ukrán hatóságok, pedig a tettesek ismertek.

Az Európai Unió hivatalos intézményeiben, a választott testületeiben mennyire lehet sikeresen fellépni az uniós normákkal teljesen ellentétes ukrán állami lépésekkel szemben?

Számos alkalommal jártunk az Európai Unió intézményeiben. Mindenkivel találkoztunk, aki illetékesnek számít és akivel lehetett is tárgyalni. Az uniós tárgyalásaink során pedig a sajnos már régóta megismert kettős mércével találkoztunk. Azt tapasztaltuk Brüsszelben, hogy az olyan dolgok, amikért elítélik Magyarországot, azok, ha az érdekük úgy kívánja, akkor más ország, így Ukrajna esetében egyáltalán nem zavarja őket. Ennek megfelelően ha az EU a kérésünkre valamit tesz vagy szól az ügyünkben, akkor azt csak ímmel-ámmal, formálisan csinálja.

Várható-e belátható időn belül, és mitől, hogy enyhülhet az ukrán politikai erők és az állami szervek nyomása a kárpátaljai magyarokon?

A helyzet rendeződése alapvetően csakis attól várható, hogyha az Ukrajnára számtalan vonatkozásban nagyon erős befolyással bíró nyugati világ hajlandó lesz végre komolyan számon kérni az ukrán államon az európai demokratikus értékek betartását.

A Kárpátalján élő magyarok mit tehetnek ebben az őket súlyosan fenyegető helyzetben?

Rabok tovább nem leszünk. Furcsa lenne azt elfogadnunk, hogy a XXI. században, az Európai Unió határán és egy olyan államban amely azt deklarálja magáról, hogy európai értékeket képvisel ott zaklassák, valamint megfosszák minden jogától a kárpátaljai magyarságot. Ki fogunk tartani és nem csak számítunk de szerencsére érezzük is a magyar társadalom és az összes magyar közösség támogatását.

Aggodalmukat fejezték ki a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) XVII. plenáris ülésének résztvevői a kárpátaljai magyarság helyzetét ellehetetlenítő oktatási törvény és a nyelvtörvény-tervezet, valamint a magyar közösséget érintő, immár mindennapos atrocitások miatt. Többek között ezt tartalmazza a testület pénteki budapesti ülésén teljes konszenzussal elfogadott zárónyilatkozat. A dokumentum megdöbbentőnek nevezi a magyarságot Ukrajna ellenségeként megbélyegző médiakampányt, valamint felhívja a figyelmet arra, hogy rendkívül szükséges a nemzeti kisebbségek összetételének figyelembe vétele az ukrajnai választási körzetek kialakításakor. A tanácskozáson a magyar kormány ismételten kifejezte, hogy a magyar diplomácia minden, Ukrajnát érintő NATO- és uniós eseményt megakadályoz, amíg a kárpátaljai magyarokat érintő jogsértések folytatódnak. A rendkívül aggasztó kárpátaljai helyzetre való tekintettel a magyar állam ugyanakkor az ukrajnai magyar közösséghez tartozó magyar orvosok, ápolók, tanárok, lelkészek támogatását pedig megduplázza, hogy ezzel lehetővé tegye a szülőföldön maradásukat.

Borítókép: 888.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában