Ország-világ

2021.03.04. 06:27

Gyurcsány adóbűnöző ügyvédje Dobrev Klárával egyeztetett

Az igazságszolgáltatás arcul csapásaként értékelte Budai Gyula, amit az elmúlt években Czeglédy Csaba és vádlott-társai, illetve az őket képviselő ügyvédek tesznek a büntetőeljárás során. A Fidesz politikusa továbbra is fenntartja, hogy a Czeglédy közreműködésével eltűnt pénzek a DK és az MSZP pártkasszájába vándorolhattak.

Kecskemét, 2017. november 24. Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök felesége nyilatkozik a sajtónak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bûnügyi Igazgatósága elõtt Kecskeméten 2017. november 24-én. Az Altus Befektetési és Vagyonkezelõ Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft. vezetõjét tanúként hallgatták meg a hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba ügyében. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Forrás: MTI

Fotó: Ujvári Sándor

Gyurcsány Ferenc ügyvédjét, Czeglédy Csabát kétszer már elítélte a bíróság adócsalásért. Czeglédynek most újra bíróság elé kell állnia, mivel a vád szerint diákszövetkezeteken keresztül szivattyúzta ki a pénzt, kihasználva és megkárosítva ezzel a jóhiszemű diákokat – emlékeztetett videónyilatkozatában Budai Gyula. A kormánypárti politikus rámutatott: az eltűnt hatmilliárd forintról a mai napig nem lehet tudni, hogy hova került.

Szerinte az sem zárható ki, hogy a DK és az MSZP pártkasszájába vándoroltak ezek a pénzek. Budai a Hír TV-ben a napokban egyébként arról beszélt, hogy konkrétan jelen volt akkor, amikor Czeglédy Csaba pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek a budapesti kampány finanszírozására.

Mint videónyilatkozatában Budai Gyula fogalmazott, kedd óta az is nyilvánvalóvá vált, hogy Czeglédy és a bandája mindent megtesz annak érdekében, hogy lassítsa és gátolja az igazságszolgáltatást és a bírósági eljárást. Ezt bizonyítja az is, hogy kedden sem tartottak érdemi tárgyalást, mert egyetlen vádlott sem jelent meg. Eközben Czeglédy Csaba a Facebook-bejegyzésének tanúsága szerint „kedélyesen futóedzést tartott”. Ez is mutatja a gátlástalanságát – mondta a politikus, aki szerint sokat mondó az is, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra is kiáll az adócsaló ügyvédje mellett. Szerinte ezt bizonyítja, az is, hogy a szombathelyi választókerületben jelöltként fogják indítani Czeglédyt. Teljesen egyértelmű – folytatta –, hogy

Czeglédy Csabának el kell húznia a büntetőeljárást, mert így el tud indulni a választásokon, és megint tud „játszani” a mentelmi jogával, ahogy ezt tette 2018-ban és 2019-ben is. Budai Gyula az igazságszolgáltatás arcul csapásaként értékelte, amit az elmúlt években Czeglédy Csaba és vádlott-társai, illetve az őket képviselő ügyvédek tesznek a büntetőeljárás során.

A Magyar Nemzet cikke emlékeztet: Czeglédy Csaba kedden betegségre hivatkozva nem jelent meg a bíróságon, ahol bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolják. Gyurcsány Ferenc ügyvédje ekkor azonban nem csak kedélyes futóedzést tartott, hanem Dobrev Klárával is találkozott – minderről provokatív módon maga Czeglédy számolt be közösségi oldalán.

„Tegnap szeretett városomban járt Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke és – szívből remélem – az ellenzék leendő miniszterelnök-jelöltje. Beszéltünk a szombathelyiek szociális helyzetéről és azokról a várost érintő fejlesztési elképzelésekről, amelyeket – ha úgy alakul, hogy lehetőségem lesz rá – meg szeretnék valósítani. Mindent meg fogok tenni az itt élőkért!” – írta Czeglédy egy képet is közölve, amelyen Gyurcsány Ferenc feleségével diskurálnak Szombathely főterén.

A költségvetési csalással vádolt jogász reméli, hogy Gyurcsányné lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje (Fotó: Czeglédy Csaba/Facebook)

A történtekről a Fidelitas is beszámolt egy videóban.

„Csodás gyógyulás vagy Magyarországon a bűnözők rendszerszinten nézhetik hülyének a bíróságokat? Gyurcsányék ügyvédje ezt is büntetlenül megteheti?”

– tette fel a kérdést a Fidesz ifjúsági szervezete.

Mindeközben a KDNP frakcióvezetője felszólította Újbuda baloldali önkormányzati vezetését, hogy haladéktalanul mondja fel a Czeglédy Csabával kötött ügyvédi megbízási szerződést. Simicskó István közölte: tudják, hogy több tíz millió forintot költenek el erre a célra, számos kerületben van megbízási szerződése Gyurcsány Ferenc ügyvédjének. „Ez méltatlan és felháborító” – mondta Simicskó.

Bűnszervezet

A Csongrád Megyei Főügyészség a szombathelyi székhelyű Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében – Czeglédy Csabával és húsz társával szemben – költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt még 2019 februárjában emelt vádat a Szegedi Törvényszéken. A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése és a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

Borítókép: Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök felesége nyilatkozik a sajtónak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága előtt Kecskeméten 2017. november 24-én. Az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft. vezetőjét tanúként hallgatták meg a hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba ügyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában