30°
31°
16°
Fotó: Mónus Márton / MTI

Gulyás: szabad akaratunkból vittük sikerre a rendszerváltoztatást

Az elmúlt két évszázad történelmi fordulópontjai közül a rendszerváltoztatás volt az, amelyet az ország szabad akaratából, jelentős áldozatok árán sikerre vitt – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Terror Háza Múzeum 30 éve szabadon című kiállításának vasárnapi megnyitóján.

Hozzátette: 1989-90 esélyét valóra tudtuk váltani, nem kellett az ország szabadsága és a nemzeti szuverenitás tekintetében kompromisszumot kötni.

Az azonos című emlékév irányító testületét is elnöklő politikus hangsúlyozta: eljött az idő, hogy a rendszerváltoztatás nemzedéke kezdjen beszélni gyermekeinek, unokáinak az akkor történtekről, hozzátéve, e kötelesség teljesítése erősíti a nemzeti közösséget.

„A múlt közös küzdelmei bizonyítják, hogy összetartozunk egymással, hogy minden magyar felelős minden magyarért, és hogy itt egyszerre, együtt van felelősségünk és feladatunk, sorsunk és életünk” – fogalmazott a miniszter.

Hangsúlyozta: tudni és érteni kell, hogy nem magától értetődő a szabadság, amely azért valósulhatott meg, mert „az emberek hajlandóak voltak a gondját viselni”, és amikor módjuk volt rá, hajlandóak voltak harcolni érte.

Bár 1956-ban a túlerő leverte a forradalmat, a vérben és bűnben fogant kommunista rendszer halálos sebet kapott – hangsúlyozta.

Gulyás Gergely kiemelte: a huszadik századi magyar történelem a magyar nemzet számára a hazugságok és a megkésett igazságok korszaka.

A hazugságok miatt kellett „az első világháborút lezáró diktátumot békeszerződésnek, a náci megszállást váltó szovjet megszállást felszabadulásnak, a kommunista diktatúrát népi demokráciának, a forradalmat ellenforradalomnak, az emberek megkínzását államvédelemnek, a forradalom miniszterelnökének kivégzését igazságtételnek” nevezni.

Hozzátette, a megkésett igazságok miatt válhattak valósággá 1956 követelései a rendszerváltozáskor, ezért tudták a kommunista diktatúra áldozatait méltósággal újratemetni harminc esztendeje, és ezért hagyta el az utolsó szovjet katona 1991-ben Magyarországot, és ezért terjed ki ma az állampolgárság lehetősége a világ minden magyarjára, ezért foglalták törvénybe a nemzeti összetartozás napját.

Ugyanide sorolta, hogy az MSZP a kormánypártokat vádolja azzal, hogy ki akarják törölni a történelemből a nemzetért mártíromságot vállaló Nagy Imrét, miközben a szocialisták jogelődje kivégeztette a miniszterelnököt, majd három évtizeden át minden eszközzel megtorolta a legcsekélyebb kegyeletnyilvánítást is vele összefüggésben.

Gulyás Gergely megjegyezte: ma is sok a nehézség, de egy büszke és emelkedő nemzet tagjai vagyunk, ahol mindenkinek kell, hogy legyen esélye arra, hogy előbbre lépjen, hogy egyről a kettőre jusson. „Ma Közép-Európa és benne Magyarország a szabadság hazája és Európa jövője; ennél többet aligha remélhettünk három évtizeddel ezelőtt” – tette hozzá.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, az emlékév kormánybiztosa – 1989-et a csodák éveként említve – arról beszélt: 56 mártírjainak újratemetésén 300 ezernél is több ember vett részt. Ők ott megismerhettek egy „fiatal politikust, aki a pesti srácokhoz és lányokhoz méltó bátorságról tett tanúbizonyságot” – mondta a főigazgató, utalva Orbán Viktor emlékezetes akkori beszédére.

A kommunista rendszer tökéletes világot ígért, a szabadság világa viszont soha nem lehet tökéletes, nem is kell annak lennie, mert sohasem volt tökéletes világ, de bárki láthatja, hogy az elmúlt harminc év küzdelme gyönyörű és felemelő eredményeket hozott – mondta Schmidt Mária.

Borítókép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének harmincadik évfordulója alkalmából rendezett, 30 éve szabadon című kiállítás megnyitóján a budapesti Terror Háza Múzeumban 2019. június 16-án, az 56-os vértanúk emléknapján.

Hozzászólások

Székelyföldi példa
Soltész Miklós: összefogással keresztények és magyarok maradhatunk
Kitartás és sportszerűség / 32 perce
A szintidő alatt 269 hajó futott be a Kékszalagon
Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenyén idén 561 hajó indult.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MOGYORÓSI JÓZSEF búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ GYULA életének 60. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. július 29-én 14.30-kor lesz a rendezvényteremben (Temető u. 60.) A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely érünk dobogott, Elpihen a kéz, mely értünk dolgozott. Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog. De te számunkra sosem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR IMRE 80 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben lesz a dunaújvárosi altemplomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DANKÓ LAJOSNÉ (Marika) 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. július 25-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemető ravatalozójában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCZKA JÁNOS a Dunai Vasmű Lakatos üzem nyugdíjasa hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2019. július 22-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk NAGY SÁNDORNÉ (Eta néni) volt Erkel kerti lakos (hajdani nőiszabó kisiparos) 87 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. július 26-án 15 órakor lesz a Kirsztus Király Templom altemplomában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY GYULA életének 87. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. július 23-án 10 órakor lesz a Krisztus Király Templom altemplomában. Kérjük, kegyelütek egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik TAKÁCS MENYHÉRTNÉ Ilonka néni temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló szerettei
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy IBERHARDT JÓZSEF életének 74. évében örökre megpihent. Temetése 2019. július 26-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS JÁNOS 54 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 26-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOGYORÓSI JÓZSEF 69 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. július 19-én 16 órakor lesz a rácalmási katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH LÁSZLÓ Laci bácsi oktató 73 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 18-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemető ravatalozójában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS MENYHÉRTNÉ Ilonka néni 87 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. július 18-án 15 órakor lesz a rácalmási katolikus temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SALAMON MIHÁLYNÉ volt újtelepi lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 15-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SUPLICZ MIHÁLY 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. július 15-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk JÓBA MIHÁLYNÉ sz.: Weil Anna Mária 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 16-án 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÁKI ISTVÁNNÉ (szül.: Tóth Ilona) 68 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2019. július 19-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Kérjük, mindenki egy szál virággal rója le kegyeletét. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ TERÉZIA 54 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 19-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk ZSIKLA JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. BAKOS ATTILA 80 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 15-én 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
Visszahívott termékek / 43 perce
Furcsa dolgokat találtak az élelmiszerekben
mw
mávinform / 52 perce
Több vonat menetrendje módosult pályafelújítás miatt
Mobilon megy a pénz / 57 perce
Az okostelefon lenyomja a netes bankolást
nagy segítség lehet / 1 órája
Okosotthon, ami figyelne
mw
Tusványos / 2 órája
Irodalomról, színházról és zenéről beszélget Szarka Tamás
krónikus betegség / 2 órája
Az elhízott gyermekeknél nagyobb a szklerózis multiplex kockázata