erőszak nélkül

2019.03.11. 14:08

Guaidó szerint a katonák többsége az ő oldalán áll

A katonai vezetés még mindig Nicolás Maduro elnök mögött sorakozik fel.

A Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádión elhangzott beszélgetésben Guaidó hangsúlyozta, hogy a tisztikar vele egykorúakból áll: fiatal, családos férfiakból, akik elkeseredettek amiatt, hogy fizetésükből nem tudnak megélni. Kifejtette: biztos benne, hogy 80-85 százalékuk változást akar – szemben a hadsereg felső vezetésével.

Arra a kérdésre, hogy miképp lehetne végrehajtani egy kormányváltást az országban, Guaidó nem zárta ki teljesen a katonai beavatkozás lehetőségét. Az ellenzéki vezető arról beszélt, hogy a diktatúra megdöntéséhez erőre van szükség, és ennek érdekében semmilyen lehetőséget nem zár ki. Stratégiáját erőszak nélküli nyomásgyakorlásnak nevezi, a cél ugyanis az emberek mozgósítása – mindenféle politikai kötődéstől függetlenül.

Vasárnap Guaidó arról beszélt, hogy a nemzetgyűlésnek szükségállapotot kellene elrendelnie az országot sújtó áramkimaradások miatt. A venezuelai kormány hétfőre szabadnapot rendelt el, a diákok és a munkavállalók ismét otthon maradhattak. Az országban már a múlt hét pénteken tanítási szünetet hirdettek az iskolákban.

Venezuela egyes részein csütörtök óta szünetel az áramszolgáltatás, ezért sok üzlet azóta zárva tart. A fővárosban, Caracasban nem működik a metró, a nemzetközi reptereken pedig sok járatot törölni kellett. Az áramszünetek és a rosszul működő generátorok miatt több, kórházi kezelés alatt álló beteg halt meg az elmúlt néhány napban.

A Reuters hírügynökség tudósítása arról számolt be, hogy vasárnapra hatalmas sorok alakultak ki a még nyitva tartó üzleteknél, az emberek ivóvízhez és üzemanyaghoz próbálnak hozzájutni. Az áramszünet miatt az egyébként is szűkös élelmiszerkészletek egy része tönkrement, hiszen az ország számos területén nincs áram, így nem működnek a hűtők és a fagyasztók a boltokban és az emberek otthonaiban.

A világ legnagyobb ismert olajtartalékaival rendelkező Venezuelát gazdasági és belpolitikai válság sújtja, amely miatt milliók kényszerültek az ország elhagyására. Az országban hatalmas infláció és általános áruhiány van.

Venezuelában hatalmi harc zajlik Nicolás Maduro elnök és az önmagát januárban ideiglenes elnökké kikiáltó Juan Guaidó között. A világ kormányai megosztottak Guaidó elismerésében: míg Oroszország, Kína és Törökország is Madurót támogatja, addig az Egyesült Államokkal az élen mintegy ötven állam, köztük számos európai ország is elismerte az ellenzéki politikust ideiglenes elnöknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában