Fotó: Botár Gergely / MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Giorgia Meloni: Magyarország megmutatja, hogyan lehet felemelt fővel európainak lenni

Példaképnek nevezte a visegrádi országokat, kiemelten Magyarországot Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a párt pénteken kezdődött rendezvényén Rómában, amelyen szombaton Orbán Viktor magyar miniszterelnök is felszólal.

Giorgia Meloni az MTI-nek nyilatkozva elmondta, azért hívta meg a magyar kormányfőt , mivel „modellnek” tartja a visegrádi országokat, és köztük mindenekelőtt Magyarországot.

„Megmutatják, hogyan lehet Európában felemelt fővel tagállamnak lenni, miként lehet Európában erősnek megmaradni saját identitásunk, határaink, vállalkozásaink, családjaink védelmével” – jelentette ki a FdI elnöke.

Hozzátette: „Orbán Viktor ezt teszi minden nap, és a FdI ezt a politikai vonalat követi”.

Hangsúlyozta, hogy hálózatot akarnak létrehozni Európában a „patrióta” mozgalmak részvételével, amelyek „az igazi Európáért küzdenek a bürokraták és technokraták hamis Európájával szemben”.

Giorgia Meloni pénteken nyitotta meg az Atreju nevű pártrendezvényt, amelyet az egymás utáni második évben ismét a római Tiberis-szigeten rendeznek meg. Az eredetileg az olasz jobboldali fiatalok politikai, kulturális találkozóját 1998-ban Giorgia Meloni indította útjára. Nevét Michael Ende A végtelen történet regényének egyik szereplőjéről kapta.

Az idei kiadás a Kihívás a csillagokig címet, Olaszország nagyot mer gondolni alcímet kapta. A három napos találkozó szekcióiban olasz és külföldi vendégek szólalnak fel: pénteken Mateo Salvini a Liga elnöke, korábbi olasz belügyminiszter volt az egyik kiemelt vendég, szombaton délelőtt Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, később Orbán Viktor magyar kormányfő mond beszédet Az emberek és népek Európája beszélgetés keretében.

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Giorgia Melonit, az Olasz Testvérek (FdI) párt elnökét az Országházban 2018. február 28-án

Hozzászólások

Rekordár
Ennél többet még sosem adtak Marvel-képregényért
baleset / 27 perce
Villanyoszlop állította meg a személyautót
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt szerdán késő este a Dózsa György úton.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VEISENGRUBER JÁNOSNÉ szül. Németh Mária 2019. november 19-én 83 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2019. november 22-én, pénteken 14 óra 30 perckor veszünk végső búcsút az apátszállási temetőben. A gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PINTÉRNÉ SIBA HORTENZIA életének 43. évében elhunyt. Búcsúztatása 2019. november 25-n 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik GRÁCZER GYÖRGY temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak, kegyeletüket egy szál virággal lerótták. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik FRIDRICH JÓZSEF temetésén részt vettek, ravatalánál a kegyelet virágait elhelyezték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NEMES IMRE 78 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2019. november 22-én 11 órakor a Baracs-apátszállási temetőben, 14.30-kor a kisapostagi yachtkikötőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÁGEN LÁSZLÓNÉ (szül.: Hegedüs Anna) 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 21-én 11.30-kor lesz a dunaúvjárosi temetőben. A gyászoló család
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt idő arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓJÁS MIHÁLY 69 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 19-én 14.30-kor lesz a Baracs-templomosi temetőben. A gyászoló család
"Szerető szíved értünk dobogott, Mennybe vitték lelked az angyalok, Őrizzük emléked, velünk maradsz örökre." Szeretettel emlékezünk SOMOGYI GÁBOR LÁSZLÓ kamionos halálának 8. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSIGER ISTVÁNNÉ 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 20-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
,,Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy KELÉNYI VIKTORNÉ sz. Lévai Éva Ilona, a legdrágább édesanya, nagymama, testvér 82 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 22-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal szíveskedjenek leróni. Megköszönjük mindazok részvételét, akik jelenlétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeznek. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Lelkünkben éni fogsz, míg szívünk dobog, De Te számunkra sosem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KEREKES JÁNOSNÉ 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 23-án 11.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYARMATINÉ MÉHES MÁRIA 2019. november 7-én, életének 71. évében örökre megpihent. Temetése 2019. november 21-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Aki utolsó útjára elkíséri, kérjük, egy szál virággal rója le tiszteletét. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik VASTAG KÁROLY temetésén részt vettek, urnahelyénél a kegyelet virágait elhelyezték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GRÁCZER GYÖRGY 83 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 18-án, hétfőn 11.30-kor lesz a dunaújvárosi altemplomban. Fájó szívvel búcsúzik szerető felesége, családja és a rokonság. Kérjük, kegyeletüket csak egy szál virággal róják le. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Aki szeret, az soha el nem feled, Számunkra te soha nem leszel halott, Ragyogni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel emlékezünk ID. KŐKUTI IMRE volt nagyvenyimi lakos halálának 1. évfordulójára. Szerető felesége, két gyermeke: Teréz és Imre, három unokája és dédunokája
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FRIDRICH JÓZSEF 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. november 15-én 15 órakor lesz a rácalmási katolikus temető ravatalozójában. Kegyeletüket kérjük 1 szál virággal róják le. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik GUTVEILER LÁSZLÓNÉ Kati néni temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban oszoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÖVICS ZOLTÁN 64 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. november 15-én 14 óra 30 perckor lesz a Kegyelet Kft. rendezvénytermében. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LAJOSNÉ 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 11-én 14.30-kor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÓS GÁBOR FERENCNÉ 66 éves korában elhunyt. Búcsúztatója 2019. novemeber 15-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi köztemetőben. Kérjük, mindenki csak 1 szál virággal rója le tiszteletét. A gyászoló család
Izgalmas versenyprogram / 34 perce
Hamarosan startol az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál
A legfontosabb portfólió / 42 perce
Orbán Viktor: páratlan diplomáciai siker a bővítési poszt elnyerése (hallgassa meg!)
vélemény / 56 perce
Legyünk mi magunk a követendő példaképek
Török Tímea
Fake news helyett / 56 perce
Már start előtt nagyot ment a Facebook új versenytársa
Csodasütik / 1 órája
A hét vezérrel indult a torta-vb-n a veszprémi cukrászlány
Fábos Erika
Ismét Perkátára látogatott egy újabb kínai delegáció / 1 órája
A hatvanéves kapcsolat már tartalmas múlt
Horváth Dóra