Ország-világ

2020.09.22. 17:06

Gerő András: a baloldalnak fel kellene mondania a Jobbikkal való együttműködést

A Habsburg Történeti Intézet igazgatója az Origónak nyilatkozott.

„Ez már sok, ezt már nem kellene vállalni” – mondta az Origónak Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, aki szerint a baloldalnak addig kellene felmondania a rasszista Jobbikkal való együttműködést, amíg nem késő. A történész úgy látja, hosszú távon egyértelműen káros a baloldali pártoknak ez a szövetség, hiszen ezzel könnyen elveszthetik identitásukat. Ugyanakkor az együttműködés megszakítására szerinte nem fog sor kerülni, mivel ezeket a pártokat nem az elvek, hanem a kormány iránti gyűlölet köti össze.

„Identitáspolitikai értelemben elfogadhatatlan, hogy a baloldal politikai szövetségre lépett a rasszizmussal” – nyilatkozta az Origónak Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, aki nemrég határozott írásban ítélte el azt, hogy a baloldali pártok a tiszaújvárosi-szerencsi választókerületben az antiszemita kijelentésekről ismertté vált Bíró Lászlót támogatják.

„Ezt már nem kellene vállalni”

A Jobbik „politikai áruja” a rasszizmus volt, a párt ezzel kerül be a hazai politikai piacra – mondta Gerő András. Éppen ezért szerinte nem kérdéses, hogy a jobbikos politikusoktól elő fognak kerülni újabb és újabb rasszista megnyilvánulások.

Az álláspontom teljesen világos: ez már sok, ezt már nem kellene vállalni. Ezt a politikai szövetséget ott kellene hagyni

- mondta a történész. „Ha meg akarják menteni az arcukat – arcuk alatt értem az identitásukat -, akkor a Jobbikkal való együttműködést fel kell mondani” – tette hozzá. Úgy látja ugyanakkor: ez nem fog megtörténni, mivel „az ellenzéki koalíciót nem az elvek tartják össze, hanem a kormány gyűlölete.”

Arra a kérdésre, hogy a baloldal számára hosszú távon mennyire, milyen mértékben lehet káros a rasszista Jobbikkal való együttműködés, úgy válaszolt, hogy „egyértelműen az. ”Azt gondolom, hogy a politikában a legfontosabb az identitás, az önazonosság. Ha egy politikai párt ezt elveszti, akkor többet nem lesz magja. Ha pedig nem lesz magja, akkor nem lehet azonosítani, hogy ki is ő valójában.„

A Habsburg Történeti Intézet igazgatója egy ellenpéldával is élt: szerinte tragédiát jelentene a kormánypártokra, és szavazóbázisukra nézve, ha a Fidesz összeállna az MSZP-vel. ”A kormánypártoknak az egyik legfontosabb identitáselemük az antikommunizmus. Gondolja el azt a helyzetet, amikor feladják ezt az identitáselemet, és összeállnak mondjuk a szocialistákkal. Szerintem minden szempontból tragédia lenne számukra. Nem ismernék meg a szavazók, hogy kik is ők, mit képviselnek„ – mondta.

Szubjektív nem az elvtelen koalícióra

Gerő András az Élet és Irodalomnak írt Szubjektív nem című publicisztikájában élesen bírálta az összefogást a rasszista Jobbikkal. Úgy fogalmazott

  • nem gondolja, hogy boldog lehet egy olyan országban, ahol zsidó- és cigányellenes törvényhozók kerülhetnek be a parlamentbe a magát antirasszistának valló, számára hiteltelenné vált baloldal segítségével;
  • nem gondolja, hogy ma az európai baloldal – mintegy nemzeti sajátosságként – szövetségben lehet politikai antiszemitákkal;
  • nem gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc őszintén beszélt, hiszen egy rasszista politikai szövetséges éppúgy kérni fogja a maga koncát, mint ahogy ő a sajátját. Mindezek fényében tökéletesen álságosnak, hamisnak és megtévesztőnek véli a DK elnökének kijelentését, miszerint: »Ha győzünk, együtt kell tartanunk egy országot. Őrizni biztonságát, hétköznapjait, reményt adni, hogy majd jobb lesz«”;
  • tévednek a baloldali pártok, ha azt gondolják, hogy a szavazatok összeadhatok, ő például nem szavaz olyan politikai szövetségre, amely „szemérmetlenül utat enged a rasszizmusnak”.
  • Gerő András mellett több baloldali véleményformáló is bírálta a baloldalt Bíró László indításáért, köztük Tamás Gáspár Miklós filozófus, Somogyi Zoltán politikai elemző, és Böcskei Balázs politológus is.

    Hiába zsidózott, támogatják

    Mint ismert, a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson a Párbeszéd, az MSZP, a DK, a Momentum és az LMP jelöltjeként induló Bíró László korábban több alkalommal is antiszemita megjegyzéseket tett.

    A szerencsi és környékbeli szállodákban lakó izraeli, oroszországi, lengyelországi zsidó turistákat „tetűcsúszdásoknak”, Budapestet pedig „Judapestnek” nevezte. Máskor pedig arról írt, hogy „kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufeminizált kozmopolita rablás kifizetését”.

    Az országos botrány, és a baloldali értelmiségi körből érkező kritikák ellenére a baloldal nem állt ki az antiszemita jelölt mögül. Sőt, Kunhalmi Ágnes, az MSZP újdonsült társelnöke videóüzenetben támogatta a jobbikos politikus kampányát, Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi polgármester szintén így tett és Fekete-Győr András Momentum-elnök is arra buzdította pártja támogatóit, hogy szavazzanak Bíróra.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában