Ország-világ

2021.08.24. 06:35

Franciaország saját kisebbségeinek a túsza lett

Azok a népek, amelyek nem hajlandók felismerni az iszlám jelentette fenyegetést, tragikus jövőnek teszik ki magukat – állítja Jacques Guillemain, a francia légierő volt vadászpilótája, közíró, akinek új könyve Macron, Franciaország legrosszabb sírásója címmel jelent meg hazájában.

Guillemain szerint a politikai korrektség nevében végrehajtott agymosás visszafordíthatatlan károkat okozott a francia elitben, és kevesen látják a tömeges bevándorlás veszélyét úgy, mint Magyarországon Orbán Viktor – derül ki a Magyar Nemzet interjújából.

Vadászpilótaként a francia köztársaságért harcolt, most azonban igen kritikus könyvet írt a köztársasági elnökről. Az egyenruhások lázadása ez, vagy más?

Nem az egyenruhások lázadása, hanem személyes „segélykiáltás”, amelyben leleplezem Emmanuel Macron politikáját, aki önazonossági katasztrófába és faji káoszba vezet bennünket azáltal, hogy a világ minden nyomorának lefolyójává teszi Franciaországot. Amikor az ember huszonöt éven át szolgálta a hazáját, majd szembesül a mostani leromlottsággal, akkor nem tehet mást, mint hogy fellázad azok ellen, akik elpusztítják ezeréves nemzetünket. Önök Magyarországon abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy van egy józan vezetőjük, aki tökéletesen tudja, hová vezethet a tömeges bevándorlás, amely teljességgel idegen a kultúránktól és zsidó–keresztény gyökereinktől. Mindezzel együtt a kérdése valós problémára tapint rá. Áprilisban írtam a könyvet, ami baljóslatúnak bizonyult, ugyanis pár nappal később tábornokok nyílt levélben figyelmeztették a kormányt a bevándorlási katasztrófára, amely szakadékba taszít bennünket, ha semmi sem változik. Ezt a fantasztikus véleménycikket hatvan tábornok, illetve több ezer katona, köztük nyugállományúak írták alá, és komoly visszhangot váltott ki, mélyen lehangolva a hatalom képviselőit. Valóban: a fegyveres erők nyugtalanok, és ezt hangosan ki is mondják, a nyugállományúak ugyanúgy, mint számos aktív tiszt, akik nevük elhallgatása mellett fejezték ki egyetértésüket.

Mi ma Franciaország fő problémája, és kik a felelősek érte? Macront nevezi a legrosszabb sírásónak, de kik a többiek? És milyen megoldásokat javasol?

A fő gondot, ami Franciaország túlélését is fenyegeti, az Európán kívülről évtizedek óta szakadatlanul zajló bevándorlás jelenti, ami tátongó szakadékot eredményez az identitásunkban, illetve olyan iszlamizációt, ami lassan az ország felosztásához vezet. Egész lakónegyedek váltak minikalifátusokká, ahogy egyes rendőrök nevezik. Ez az őrületes bevándorlás elpusztít bennünket, és lefelé húzza az országot. Számos muszlim nem akar integrálódni, és ránk akarja erőltetni az életformáját. A fiatal muszlimjaink háromnegyede a köztársaság elé helyezi a vallást, vagyis a saríát (iszlám jogot) az alkotmány elé! Nem is fenyegethetné nagyobb veszély Franciaországot. A bűnözés fél évszázad alatt megötszöröződött, Európa egyik legveszélyesebb államává téve Franciaországot, amely 1960-ban még a béke szigete volt. Naponta ezer nem célzatos agressziónak és százhúsz késes támadásnak vagyunk kitéve, és állandó terrorfenyegetettségben élünk. Ezért a vezetőink és az elitek a felelősek, jobb- és baloldaliak egy­aránt, akik annyira megnyitották a bevándorlás szelepét, hogy elveszítették az irányítást a helyzet felett. Minden, Charles de Gaulle tábornokot követő elnök bűnös az országunk elkótyavetyélésében. Mindegyikük Franciaország sírásója, de Macron nyitotta meg példátlan módon ezt a szelepet. Minden évben félmillió bevándorló érkezik, a törvényeseket és az illegálisakat is számolva. Nem toloncolják ki azokat sem, akiknek elutasítják a menedékkérelmét. Mivel a születés­szám évi 200 ezer újszülött alatt van, a nagy népességcsere nem szélsőjobboldali fantazmagória, hanem vitathatatlan valóság. Hogy mi a megoldás? Kiutasítani a törvénytelen bevándorlókat, lezárni a határokat, véget vetni a családegyesítéseknek, a franciaországi születéssel együtt járó állampolgárságnak, a kettős állampolgárságnak, továbbá kizárólag a franciáknak fenntartani a szociális juttatásokat. Fel kell számolni a külföldiek előtérbe helyezését. Az iszlámot a magánszférába kell visszautalni, és könyörtelennek kell lenni a köztársaság-ellenes iszlamista közbeszéddel szemben. Végül alapvető, hogy visszaadjuk a rendőreinknek a hatalmat, amit megvontak tőlük, és rendreutasítsuk a lázadókat, akik a saját törvényeik szerint élnek a városainkban. A rendőreink olyan parancsot kapnak, hogy a zavargásoktól való félelem miatt ne avatkozzanak be egyes negyedekben. Egy egyszerű igazoltatás nyomán lángba borulhatnak városrészek, autókat gyújthatnak fel, fosztogathatnak.

Nemrég azt mondta egy francia lapnak: „Ha negyven éve Jean-­Marie Le Penre hallgattunk volna ahelyett, hogy démonizáljuk, Franciaország nem lenne a szakadék szélén.” Mit ért ezen?

Le Pennek mindenkinél előbb igaza volt, amikor a 80-as években megkongatta a vészharangokat, de az elitek nem voltak hajlandók elismerni ezt. Veszélyben a haza, és a franciáké az elsőbbség! – ezek voltak a jelszavai. Önök, magyar barátaink, nagyon jól tudják, mennyire megalapozottak ezek az üzenetek. Soha ne engedjenek Brüsszel bevándorláspárti diktátumainak! Franciaországban azonban az értelmiségi terrorizmus olyan totalitárius gépezet, amely az együttélés és az antirasszizmus nevében démonizálta Le Pent. Az eredményt látjuk magunk előtt. Franciaország negyven évvel később az előrehaladott szétesés állapotában van, és a kisebbségeinek túszává vált.

Könyve egyik beharangozójában populista leprásként beszél magáról. Mit jelent ez a francia kontextusban?

Ez utalás Macron egyik beszédére, amelyben az ország rákfenéjeként ítéli el a „populista leprát”. Számára a nemzet, a haza elavult értékek, amelyek a globalizmus és a multikulturalizmus nevében pusztulásra ítéltettek. Ő inkább európai, mint francia. Macronnak tehát én, aki hazafiként a zsidó–keresztény gyökereimet és a görög–latin kultúrámat védelmezem, csak populista leprás vagyok, aki ellen harcolni kell.

Ki nyeri meg a 2022-es elnökválasztást? Van esélye Marine Le Pennek? Ön kit támogat?

Nehéz kérdés, de reménykedjünk. Kevés jelölt van tisztában azzal a hatalmas civilizációs kihívással, amely előttünk áll. A politikai korrektség nevében végrehajtott negyvenévnyi agymosás visszafordíthatatlan károkat okozott az elitünkben. Le Pen illúziót keltett a 2017-es elnökválasztási kampányban. Sajnos összeomlott Macronnal szemben a tévévitában, ország-világ szeme elé tárva drámai hiányosságait. Ez szerintem helyrehozhatatlan katasztrófa volt. Az én támogatottam hamarosan bejelentheti az indulását, és ha nyer, biztosíthatom, hogy pár éven belül nem ismer majd rá Franciaországra. Briliáns, bátor és akaratos ember, aki tökéletesen tisztában van az ország problémáival és tudja, mit kell tenni. Kiköpött ellentéte Macronnak. Éric Zemmourról van szó, a kitűnő újságíróról, aki ismeri a geopolitika csínját-bínját és a világ problémáit, egyben pedig a szíve-lelke Franciaországnak. Ezt az országot ugyanis mindenekelőtt mélységesen szeretni kell ahhoz, hogy megmentsük. Egzisztenciális harcot kell folytatnunk. A mi civilizációnk bölcsője nem Mekkában, hanem az ókori Rómában és Görögországban van. Azok a népek, amelyek nem hajlandók felismerni az iszlám jelentette fenyegetést, tragikus jövőnek teszik ki magukat.

A bevándorláspolitika nemzeti jog

„Az egyes népeknek joguk van meghatározniuk, hogy kikkel akarnak együtt élni, hogy ellenálljanak a bevándorlás jelentette inváziónak. Ebben Magyarország pártján vagyok” – mondta a Magyar Nemzetnek két éve adott interjúban Éric Zemmour. Az egyik legtöbbet idézett francia értelmiségi úgy vélte, a mostani trendek mellett 2030-ra már 10-12 millió muszlim élhet Franciaországban. „Én sem vagyok tősgyökeres francia, nem voltam ott a keresztes háborúkban. De a nem tősgyökeres franciák­nak el kell fogadniuk az évszázadokon keresztül kialakult kulturális modellt” – tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában