Ökológiai katasztrófa

2019.11.04. 06:53

Fokozódhat a Brazília partjait sújtó titokzatos olajszennyeződés

A legrosszabb még hátravan – mondta Jair Bolsonaro brazil elnök vasárnap az ország atlanti-óceáni partvidékét három hónapja sújtó titokzatos olajszennyeződésről.

„Ami eddig érkezett és amit mostanáig kiemeltek (a vízből), az csak egy kis része annak, ami kiömlött. A legrosszabb még hátravan” – jelentette ki Bolsonaro a brazil Record tv-csatornának adott interjúban.

Hozzátette, „minden jel” arra a Bouboulina nevű görög olajszállító hajóra mutat, amelyet a brazil hatóságok pénteken neveztek meg az ökológiai katasztrófa felelőseként, műholdas adatok elemzése után. A tankhajót üzemeltető görög Delta Tankers társaság tagadja felelősségét.

Az elnök bűncselekménynek nevezte a történteket, és azt mondta, hogy az eddig észleltnél „sokkal nagyobb katasztrófa” kialakulására számít.

A brazil hatóságok először július 29-én mutatták ki az olajszennyeződést Paraíba szövetségi állam több mint 700 kilométeres partszakaszán.

A szennyeződés azóta dél felé terjedve elérte Bahia szövetségi államot, és már összesen kétezer kilométernyi partszakaszt érint, köztük a Bahia közeli Abrolhos térségét, amely a hosszú szárnyú bálnák és a világon páratlan korallképződmények otthona.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában